Makó

A forradalom reményt adott, Makó segített Románia lakóinak


Gajáta Fanni – Makó

1989 decemberében, a romániai forradalom idején Makó is fontos szerepet kapott: a városban szervezték meg a segélyszállítmányok elosztását, továbbítását, itt kaptak szállást külföldi újságírók, riporterek, kamionsofőrök és személygépkocsi vezetők is. A központja az akkori Kun Béla Általános Iskola volt. Az évforduló alkalmából minderre tegnap este emlékeztek a Honismereti Kör és az iskolai egykori dolgozói.

Mendei Árpád, az akkori Kun Béla Általános Iskola igazgatója elmondta: nem élt még át olyan összefogást, ami ekkor ott volt. Az iskola tornaterme szinte mindig színültig volt külföldi újságírókkal, riporterekkel, adományokkal. Oláh Sándor az iskola akkori igazgatóhelyettese 1989 decemberében fő rendezője volt az összefogásnak. Az ő kezdeményezésére kezdték el gyűjteni az adományokat az iskolában.

Király Ibolya nyugdíjas tanárnő a mai napig elérzékenyül Makó neve hallatán. – Emlékszem, hogy a tanárok teát főztek és zsíros kenyeret kentek nekünk a nehéz időkben – mesélte könnyes szemmel, és azzal folytatta, hogy sokat köszönhet a városnak, mert a nehéz időkben segítettek. Elmesélte miken ment keresztül 1989 decemberében: egyik lánya Romániában ragadt, át kellett élnie azt a rémhírt, hogy testvérét megölték. – Szeretnék utólag is köszöntet mondani a városnak, a makóaknak és az iskola tanárjainak, hogy mindenben segítettek!

A visszaemlékezés után videókat nézhettek meg az érdeklődők, melyek segítségével még pontosabb képet kaphattak a forradalom időszakáról azok is, akik nem láthatták és nem élhették át a városi összefogás eseményeit.