Makó

Pitvaroson minden rászoruló kap közmunkát


Valamennyi, a pitvarosi kistérségi mintaprogramban megjelölt elnyerte a szakminisztérium támogatását, azaz márciustól majdnem minden helyi, dolgozni akaró munkanélküli részt vehet a közfoglalkoztatási programban.

– Négy év alatt majd 22 százalékkal csökkent a munkanélküliség településünkön, ezért a tavalyi mintegy 120 helyett csak 93 munkavállalót tudunk alkalmazni, ugyanis nincs is több olyan pitvarosi munkanélküli, aki tudna és akarna önkormányzatunknál dolgozni – mondta hírportálunknak Radó Tibor. Pitvaros polgármestere hozzátette: a munkanélküliek számát csökkentette, hogy időközben többen találtak munkát Makón és Orosházán, illetve a fiatalok elköltöztek a településről.

– 5 programot is indítunk az idén, így a 11 hektárnyi földön a mezőgazdaságit, a bel- és külterületi utak karbantartását, a belvízelvezetéssel kapcsolatos, a bio- és megújuló programot, az erődgazdálkodási illetve a mezőgazdasági hulladékfelhasználásit. Az utóbbi azért fontos. mert két intézményünkben – az óvodában és a polgármesteri hivatalban – biomassza kazán működik, ezek üzemeltetéséhez nem szeretnénk fát vásárolni – mondta a polgármester.