Makó

Elkerüli a tölgyfát a kiszombori kerékpárút


Korom András – Kiszombor

– Nem vágják ki azt a helybéliek szerint 100 éves tölgyfát, mely a Kiszombor határában a települést Makóval összekötő kerékpárút nyomvonalában fekszik – tájékoztatta hírportálunkat Szegvári Ernőné, a kistelepülés polgármestere. – Ma délután egyeztettünk az ügyben a szakemberekkel, s arra jutottunk, hogy a kerékpárút olyan ívben kerüli ki majd a fát, hogy ha az növekszik, akkor sem nyomják fel a gyökerei a bicikliutat. Az építési engedélyt is ennek értelmében módosítjuk – mondta.

A tölgyfa sorsa azt követően borzolta fel a helybéliek érzelmeit, hogy a Szeretünk Kiszombor facebookos oldalra felkerüt a fotója, miután kiderült, hogy éppen beleesik a kerékpárút nyomvonalába. A kivitelezőknek jelezték a problémát, ezért azok a megkezdett munkálatokat a fa túloldalán folytatták. A kerékpárút építését azt tette szükségessé, hogy a régi majd járhatatlanná vált, ugyanis csapadékos időben szinte állandóan víz alatt állt.

A kiszombori önkormányzat és a Magyar Közút konzorciuma tavaly szeptemberben 198 millió forintot nyert pályázaton arra, hogy ezt a problémát megoldja. A közbeszerzésen indult kivitelezők ajánlatai közül a legalacsonyabb is 45 millióval haladta meg a keretet, ezért a többletet Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter támogatása nyomán fizette ki a kormány. A munkálatokat  az RMB-Transz Kftnyerte el. A kerékpárút 2112 méter hosszan épül, vele együtt készül el 1662 méteren a vízelvezető árok is, ott, ahol erre szükség van.

A munkálatokat idén július 31-ig  kell befejezni, a projekt augusztus 31-én zárul.