Makó

Lecsukták a makói “fejbevágós” rablót


A Szegedi Járásbíróság tegnap nem jogerősen 30 napra elrendelte annak a szegedi férfinak az előzetes letartóztatását, akit rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt szombaton vett őrizetbe a rendőrség. R. Márió, mint arról beszámoltunk a makói Kálvária utcán rabolt ki három fiatalembert.

A Makói Járási Ügyészség azért indítványozta a szegedi R. M. gyanúsított előzetes letartóztatásának elrendelését, mivel az ügyészi álláspont szerint megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy február 14-én 19 óra 45 perc körüli időben Makón leszólított egy utcán sétáló társaságot, és azzal fenyegette meg a társaság tagjait, hogyha nem adják át a pénzüket, akkor fejbe vágja őket. Ennek hatására K. A. sértett 400 forintot, míg Ö. Cs. sértett 60 forintot adott át a gyanúsítottnak, L. L.-től azonban nem sikerült pénzt szerezni, mert nem volt nála. Ezt követően R. M. ismét felszólította K. A. sértettet, hogy adjon neki pénzt, különben hasba üti. A fenyegetés hatására a sértett további 500 forintot adott át a gyanúsítottnak. A sértettek kára utóbb lefoglalással és visszaadással megtérült.

A bíróság álláspontja szerint a más ügyben alkalmazott előzetes letartóztatásból 2014. november hó 13. napján szabadult gyanúsított által megvalósítani látszó bűncselekmény jelentős tárgyi súlyú, magas büntetési tétellel fenyegetett (kettő évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés), melyre miatt feltehető, hogy szabadlábra helyezése esetén a hatóságok elől megszökne, vagy elrejtőzne. Ezen kívül a büntetett előéletű gyanúsított a mostani bűncselekményt számos – több esetben vagyon elleni bűncselekmény miatt indult – büntetőeljárás hatálya alatt követte el, így alappal lehet következtetni arra is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el, ezért előzetes letartóztatása indokolt.

A bíróság döntését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős – tájékoztatta hírportálunkat a Szegedi Törvényszék.