Makó

Rajzpályázatot hirdet a makói LISZI


Gajáta Fanni – Makó

A pályázat fő célcsoportja főként a Csanád vezér téren, Rudnay Gyula, a Deák Ferenc utcában és a Kecskeméti Áron utcai társasházban élő általános iskolások, de szívesen fogadjuk város más részén élők jelentkezését is – mondta el a mai sajtótájékoztatón Nagy Dániel, a LISZI vezetője.

A pályázat célja a diákok megszólítása, illetve a művészi képességek fejlesztése. A pályaműveket március 13-ig személyesen adhatók le a LISZI Deák Ferenc utca 45. szám alatti irodájában.  Egy jelentkező két pályaművel indulhat. A rajzok témája a lakóközösségben élők mindennapi élet. Jelentkezhet bármelyik makói általános iskola Makón élő tanulója. A pályaműveket Oláh Nóra és Czibolya Kálmán bírálja el.

Az első három helyezett kap díkat, az első többek közt a makói Hagymatikum Fürdő által felajánlott családi belépőjegy birtokosa lehet.