Hírek

Kibővítené a makói tévé adáskörzetét az új ügyvezető


Korom András – Makó

– Profi szakemberként vállalta el a városi tévé vezetését. Mi volt a legfőbb motivációja? – kérdeztem Keresztúriné Kisistók Tímeától, a Makói Városi Televízió Nonprofit Kft. közelmúltban kinevezett ügyvezetőjétől.
– Mindenféleképpen azért, mert az életpályám már első lépcsőfoktól a médiával kezdődött, hiszen a szegedi körzeti tévénél kezdtem gyakornokként, majd a következő kihívás a híradós riporterkedés volt, de voltam felelős szerkesztő és ügyvezető igazgató is. Azt gondolom, hogy a makói tévé ügyvezetése, azaz egy önálló televízió irányítása újabb előrelépést jelent a pályámon.

– Mivel szembesült, amikor munkába állt?
– Az első benyomásom elég lehangoló volt, ami a tévé épületének külső és belső állapotát jelenti. A televízió eszközparkja állapotánál is értek kellemetlen meglepetések. A polgármester asszonnyal való egyeztetések során szerencsére azt az ígéretet kaptam, hogy számítanak a tévé működésére, s lesz lehetőség annak városi támogatására is. Fontos, hogy saját önerőből, saját munkából a pályázati lehetőségeket is kiaknázzuk, melyet eddig itt nem sikerült megvalósítani. A tévé ugyanis korábban csak eszközpályázaton nyert támogatást. Most azonban az MTVA mecenatúránál pályáztunk a híradó és magazin támogatására, melyre korábban a makói tévénél nem volt példa. Bízunk abban, hogy sikeres lesz, hiszen ez a műsoraink minőségi változását teszi majd lehetővé.

– Önnel együtt nyolcan dolgoznak összesen a városi televíziónál. Elegendő ez a létszám?
– Úgy látom, hogy ennyi emberrel, egy pici átszervezéssel meg lehet csinálni a műsort. Szerintem egy ilyen kis televíziónak úgy kell működnie, hogy az operatőr nem csak operatőr, s a vágó sem csak vág. Most azon vagyunk, hogy a szerkesztő-riporterek – 70 százalékban – maguk vágják meg az anyagaikat.

– A digitális átállás óta összement az adáskörzet, a környékbeli kistelepüléseken már nem lehet látni a szórt műsort. Próbálnak-e lépni ez ügyben valamit?
– Február 10-én írtam levelet Vári Péternek, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgató-helyettesének ez ügyben. Ígéretünk már van. Abban a pillanatban, hogy hivatalosan engedély kapunk az adáskörzet bővítésére, akkor tudjuk majd bevonni a kistérségeket, s akkor tudunk tárgyalni a polgármesterekkel, hogy ők és településük is láttathassák magukat a Makói Városi Televízió műsoraiban.


+++

Rácz Csaba, a Makói Város Televízió Nonprofit Kft. tavaly novemberben menesztett ügyvezetője távozásakor, az önkormányzattal kötött közös közös megegyezés értelmében több, a tévé működéséhez szükséges alapvető eszközt is magával vitt – olvasható a tévé a képviselő-testület által a múlt héten jóváhagyott idei üzleti tervének 4. oldalán. Ezért sürgősen szükségessé vált egy asztali számítógép és egy nyomtató vásárlása.

Megbízható forrásból származó információink szerint a volt ügyvezető azokat eszközöket vitte magával, melyet tavaly november 14-én Vizi Gábor műszaki vezetővel és Hajcsárné Antal Amarilla gazdasági ügyintézővel közösen leselejteztek. Így vihetett magával egy HP laptopot tartozékaival, egy Sony minikamerát tartozékaival és állványával, egy Zoom mp3-as rögzítőt, egy Gopro Hero3 actioncam-et, egy Quadkoptert tartozékaival és két LG tévét, melyek a leltárban összesen 987 ezer forint értékben szerepeltek.