Makó

Busómaszk és karneváli álarcgyár Makón


Oláh Nóra – Makó

Kómár Mátyás, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a Szeretetszolgálattal már tíz éve indítanak kirándulásokat a mohácsi busójárásra. Az utazás helyett az idei esztendőben most itthon, Makón adóznak méltóképpen a téltemetésnek, méghozzá – a velük ugyancsak többéves kapcsolatban álló múzeummal közösen – egy farsangi álarckészítő kézműves foglalkozással. Az esemény ráadásul több volt egy kellemes helyi alternatív időtöltésnél, a szervezet ugyanis kiemelten igyekszik segíteni a környék (Rákos, Bogárzó) tanyáinak lakóin, a nagycsaládosokon, illetve a csonka családban élőkön. Így erre az alkalomra is mintegy tizenöten, gyerekek és szülők, nagyszülők jöhettek ezekről a helyekről a Szeretetszolgálat kisbuszával és személyautóval, hogy a makóiakkal együtt alkothassanak.

A múzeum foglalkoztató terme már rögtön a kezdés után szinte kicsinek bizonyult, hiszen sorra érkeztek a vállalkozó szellemű gyerekek, hogy mielőbb belevágjanak – a szó konkrét értelmében is – a feladatba. A csupán kísérőként velük jövő felnőttek sem álldogáltak sokáig tétlenül, előbb csak segítő szándékkal, később már a maguk örömére fogtak hozzá az alkotáshoz. A lehetőségeket valóban nem lehetett életkorhoz kötni: sokféle karton és díszítőelem, eszköz és anyag állt rendelkezésre; mindenki eldönthette, hogy szőrmével, szarvakkal és markáns kontúrfestéssel félelmetessé varázsolt busómaszkot, vagy éppen papírcsipkével, flitterekkel feldobott, karneváli eleganciájú darabot készítsen inkább. Még a legapróbbak is életkoruknak megfelelően, lelkesen színezgették álarcaikat. A máltaiak önkéntesei a múzeum munkatársaival közösen igyekeztek a makacsabb anyagokat a gyerekek keze alá igazítani, akadt is dolguk bőven a kemény dobozkarton vagy a cifrább körvonalak és szemrések kivágásával. Míg a kétkézi műveletek zajlottak, Apjok Vivien néprajzos a farsangi álarckészítés hagyományaiba avatta be az alkotókat.

Volt, aki úgy belejött a munkába, hogy nem állt meg egynél. A Rákosról érkező Anasztázia például büszkén újságolta, hogy nemcsak magának, hanem a húgainak is készít egy-egy maszkot, sőt az újévkor született kisöccsének is választott egy „fiús színű” kartont, hogy őt is meglephesse egy álarccal…

További képeink: