Makó

Fodor Diána és Szabó Dominik a gombavató bálkirálynője és -királya


Bojtor Boglárka- Makó

– Szeptember óta készülünk erre az estére, eleinte heti egy, majd két táncóránk volt – mondta Bacskulin Kata. – Így már év elején párt kellett választanunk, de szerintem többen már kilencedik osztályban megegyeztek, hogy majd együtt táncolnak. Néhányan az életben is egy párt alkotnak, így hatalmas közös élménnyel gazdagodhatnak – mesélte Kata, majd hozzátette,:szerencsére nem izgul, csak attól tart, hogy a keringő közben rá ne lépjenek a ruhájára. – Nagyon várom az egész estét, régóta tervezzük már. Arra is kíváncsi leszek, hogy mit szólnak a báli ruhámhoz a barátaim.

A gombavatóra évről évre egyre többen kíváncsiak, szokás szerint teli volt a nézőtér, de sokan álltak a galérián is. A végzősök közül mindenki legjobb formáját hozta. A lányok készültek többet, hiszen három ruhában is voltak az este folyamán: kosztümben, menyasszonyi, majd báli ruhában. Már napokkal a gombtűző előtt csillognak a műkörmök, aznap pedig gyönyörű kontyokkal és loknikkal jelennek meg családjuk és barátaik előtt a táncparketten. Idén bécsi és angol keringőt táncoltak a negyedikesek, melyeket Szilágyi Réka tanította meg nekik.

– Természetesen nagyon izgulok, szeretném a legjobbat nyújtani – mondta a 12/A-s Vivien. – Bécsi keringőt táncolunk majd, komoly zenére, amire nem sűrűn van példa az iskolában. Ma este megkapjuk a zöld gombot is, ami az érettségi előzménye. Ebből is jól látszik, hogy ez az utolsó nagy buli a megmérettetés előtt – tette hozzá.

Rója István igazgató köszöntőjében a zöld gombot egyenlővé tette egy kedves figyelmeztetéssel arra, hogy változás következik be majd a diákok életében. Idén a gimnázium 120 éves, és 98 végzőse van, ők és a tanárok is fellelhetőek voltak a díszletben, különböző mintával szimbolizálva.

A fergeteges finálé után apa-lánya tánc, majd vacsora következett. A bálkirály és bálkirálynő választás idén sem maradt el. Ezt a címet Fodor Diána és Szabó Dominik kapta meg.

További képeink: