Makó

Visszaszólt a DK: Nem szégyen egyetérteni!



“A fürdő nem csupán egy komplexum, mely – a Fidesz szerint – csak viszi a pénzt. A fürdő közvetve munkahelyeket teremtett, hozzájárult az iparűzési adó bevételekhez és jelentősen növelte az idegenforgalmi adóból befolyó összeget. Örülünk, hogy nincsenek államosítással kapcsolatos tervek! Sajnos a városban egyre többen beszélnek erről, így azt gondoljuk, hogy a fórumokon foglalkozni kellene a témával.

Határozott véleményünk, hogy a fürdő alkalmazottainak áldozatos munkáját értékelni kell. Megérdemelték a 13. havi fizetést! Bízunk abban, hogy az újonnan jelentős számban felvett önkormányzati alkalmazottak is kiérdemlik majd nem csekély bérüket. A Fidesz kampányában fürdőfejlesztésről beszélt, most a Hagymatikumot elvonással sújtották.

A fürdőt tovább kell fejleszteni! És nem szégyen egyetérteni egy jó javaslattal!” – olvasható a Demokratikus Koalíció Csongrád 4. sz. Ovk. elnöksége újabb közleményében.