Makó

Új csatárral erősített a Makó FC


Kozserán Beáta – Makó

A tavaszi idényt már Czirbus Gábor és Béres Róbert játéka nélkül kezdi meg a klub. Örömteli viszont, hogy nem csak távozók, hanem érkezők is lesznek a csapat háza táján. Január eleje óta ismét a maros-parti keretet erősíti, a földeáki születésű Bakos Ádám, aki a földeáki focicsapatban kezdett focizni, majd Békéscsabára került az utánpótlás korosztályhoz.

Makón legutóbb 19 éves korában játszott a helyi utánpótlásnál, majd az akkori NB II-es felnőtt csapatban. Ezt követően igazolt Hódmezővásárhelyre, majd onnan Csanádpalotára, később ismét Hódmezővásárhelyre, újra Csanádpalotára, Mártélyon is megfordult egy rövid ideig, ahonnan most visszatért Makóra.

A gyakori csapatváltásokról is kérdeztük a makóiak legfrissebb igazolását.

– Sokat voltam sérült ez idő alatt, ezért is a sűrű csapatváltás. Az alacsonyabb osztály jó célt szolgált arra, hogy rendesen felerősödjek. Most azért döntöttem úgy, hogy elfogadom Frank Csaba megkeresését, mert egyrészt itt dolgozom a munkaügyi központban, másrészt szeretnék még magasabb osztályban játszani.

– Hosszú távra tervezel?
– Szezon végéig szól a szerződésem. Ez attól is függ, hogy a jövőben lesz-e kilátás arra, hogy magasabb osztályban szerepeljünk.

– Mi a véleményed a csapat eddigi teljesítményéről?

– Kívülállóként eddig csalódásnak éltem meg, de most csupán 6 pont különbség van a táblázaton, az ötödik és a tizedik hely között. Az ötödik helyre szerintem oda tudunk érni egy nagyon jó tavaszi szerepléssel.

– Milyen poszton láthatunk majd a pályán?

– A legutóbbi fél évet csatárként játszottam, így leginkább ezen a poszton fognak velem számolni, de elképzelhető, hogy más pozícióban is meg fogok fordulni.

– Mi az erősséged a játékban? Miben tudod segíteni a csapatot?

– Szerintem jó felépítésű játékos vagyok, jól cselezek, lassú sem vagyok, és aránylag jól is látok a pályán.

– Ha már megemlítetted, hogy nem vagy lassú, ezt bizonyára szinten kell tartanod valahogy! Hány edzéssel készültök a bajnokságra?

– Felkészülésnél heti öt edzésünk van, bajnokság közben ez háromra csökken, plusz a mérkőzés, de konditerembe is járok.

– Mennyire ismered a csapatot? Kikkel játszottál már együtt?

– A keret kilencven százalékával játszottam már együtt vagy ifiben, vagy felnőtt korosztályban.

– Mit gondolsz Czirbus, és Béres kieséséről?

– Nagyon sajnálom. Béres Robiról úgy tudom, hogy egy korábbi sérülése miatt megy el, Czirbus Gabinak meg összeegyeztethetetlen a játék a mostani munkájával.

+++

A Makó FC az őszi szezont követően jelenleg a Csongrád megyei I. osztály tizedik helyén áll, szorosan a csongrádi és az algyői gárda mögött, akik azonos pontszámmal a nyolcadik és kilencedik helyet foglalják el a tabellán.
A makói fiúkra a február 28-án kezdődő bajnokság előtt még egy edzőmérkőzés vár. Holnap, azaz szerdán este 6-tól a Mezőkovácsházát fogadják, majd 21-én az éllovas Hódmezővásárhellyel játszanak kupameccset.