Hírek

Kocánként mintegy 39 ezer forint támogatás jár


Horváth István hozzátette: a kormány tavaly ősszel nyújtotta be az Európai Bizottságnak a sertésprogramon belül javasolt támogatási kérelmet, amelyet a brüsszeli testület január végén hagyott jóvá. Emlékeztetett arra, hogy 2010-ben a sertés állatjóléti támogatás 6 milliárd forint volt, ez emelkedik 2015-től több mint 17 milliárd forintra, azaz öt év alatt megháromszorozódott a sertéstartók közvetlen támogatása.

Ez a gazdálkodók munkájának jelentős elismerése: a keretösszeg kocánként maximálisan 38 ezer 580 forintos támogatásával számolva összesen 222 ezer kocánál jelent közvetlen támogatást – mondta. Kijelentette, hogy a támogatás stabil gazdálkodást nyújt minden elhivatott sertéstartónak.

A tárcának a sertésprogramban sikerült úgy előkészíteni a javaslatot Brüsszel felé, hogy 2016-tól akár 20 százalékkal, 10 milliárd 340 millió forintra is növelhető legyen a keretösszeg. Így 2016-tól akár 268 ezer kocára juthat a 38 ezer 580 forintos támogatás – mondta. A sertésprogram eddigi eredményei között említette, hogy 2014-től 5 százalék lett az élősertés és a félsertés áfája. Hozzátette: ennek is köszönhető, hogy 200 ezerrel nőtt a magyar sertésállomány.

A minisztérium egyedi kocanyilvántartás létrehozásán dolgozik az állatok nyomonkövethetősége érdekében, ami a támogatásokkal együtt az átláthatóan működő vállalkozásokat segíti.

MH-MTI