Makó

Egy kés miatt bukott le a bankrabló


Mint ismert, a Szegedi Rendőrkapitányság járőrei egy férfit kerestek Szegeden a Széchényi téren tavaly június 11-én 11 óra 10 perckor, akinél a segélyhívóra érkezett bejelentés szerint az állampolgárok egy kést láttak. Az egyenruhások felfigyeltek egy padon ülő férfira, aki azonnal futásnak eredt, amikor meglátta a rendőröket. A szegedi járőrök a Készenléti Rendőrség munkatársainak közreműködésével a nagypostánál fogták el a 26 éves férfit, akinek a csomagjából egy gáz-riasztó pisztoly került elő.

G. Zsoltot elszámoltatásra a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályára állították elő, mivel a nyomozók már keresték a férfit a Sárosi utcában tavaly május 13-án elkövetett pénzintézeti rablással összefüggésben. A takarékszövetkezetbe egy férfi ment be arcát maszkkal eltakarva, kezében egy gáz-riasztó pisztollyal. Megfenyegette az alkalmazottakat, majd a megszerzett készpénzzel elmenekült.

A gyanúsított elfogása. Forrás: police.hu

A nyomozók G. Zsoltot fegyveresen elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, majd őrizetbe vették, a bíróság pedig elrendelte az előzetes letartóztatását. A gyanúsított kezdetben tagadta a bűncselekmény elkövetését. Később – az elétárt bizonyítékokat látva – beismerő vallomást tett. A rabolt pénzt saját szükségletei fedezésére fordította.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a G. Zsolt ellen folytatott nyomozást befejezte, az iratokat vádemelési javaslattal a Csongrád Megyei Főügyészségnek tegnap megküldte.

MH-CSMRFK