Hírek

Sikeres Farkas Éva Erzsébet első száz napja


Korom András – Makó

Farkas Éva Erzsébet már polgármesterjelöltként sem rejtette véka alá, hogy megválasztása esetén miken is változtatna a város működésének modernizálása, a polgármesteri hivatal hatalmi központ helyett szolgáltatóvá való átalakítása érdekében.
Azt azonban csak kevesen gondolhatták, hogy úgy lesz polgármester, hogy kényelmes többséggel bír a helyi képviselő-testületben.
Ennek a háttérnek a segítségével az új testület alakuló ülését követően gőzerővel látott munkához.
Hét azonnali intézkedést ígért még a kampány idején, ezek zömét sikerült is megvalósítania.

Meghosszabbított ügyfélfogadást rendelt el a városházán, annak érdekében, hogy ne kelljen szabadságot kivennie annak, akinek a városházán hivatalos ügyeket kell intéznie. Behozta a járási hivatal városházára Lázár Jánossal és Juhász Tündével, a megyei kormányhivatal vezetőjével folytatott tárgyalásai eredményeképp. Így a továbbiakban nem áll üresen a városháza a makói lokálpatrióták számára érzelmi jelentőségű épülete.

Megreformálta a polgármesteri hivatal megcsontosodott felépítését, és megtalálta az egyes irodákhoz a kulcsembereket is. A városi tulajdonú cégek vezetőit is lecserélte egyetlen kivétellel: Schneitzner Beáta maradt a Hagymatikum igazgatója, aki komoly százmilliókat dolgozott le csapatával a fürdő eredetileg 200 millió forint fölötti veszteségéből.

Hogy a város első női polgármestere kemény is tud lenni (ahogy ezt a választók el is várják) jelzi, hogy a Makó jó hírnevét csorbító újévi koncertet követően keresett és talált is személyi felelőst, s azt a Gajda Ferencet mentette fel intézményvezetői megbízása alól, akit maga javasolt Bálint Márta helyére.

Az egyik legnépszerűbb döntése, hogy január elsejétől ingyenessé tette a makói őstermelőknek a piac használatát.
Az érintettek kisebb száma miatt csekélyebb visszhangot váltott ki, hogy a testület felére csökkentette a mezőőri járulékot.

A másik nagy visszhangot kiváltó intézkedés, hogy nem csak megkezdődött a polgármesteri hivatal és a városi cégek átvilágítása, de a városvezetés azt ígérte, hogy annak lezárulta után – várhatóan februárban – nyilvánosságra is hozzák annak eredményét.

Farkas Éva Erzsébet és Czirbus Gábor alpolgármester tárgyalásokat kezdeményezett az Alföldvíz Zrt-vel, miután a helyi víz- és szennyvízszolgáltatást nyújtó regionális vállalat az új bekötések után is kiküldte a számlákat, a korábbi polgármester szóbeli ígérete ellenére. A végső szót a Magyar Energetikai és Közműhivatal mondta ki: a szolgáltató kamatmentes részletfizetést biztosított.
Farkas Éva Erzsébet folyamatos párbeszéd folytat a makóiakkal, a vállalkozókkal és civil szervezetekkel is, s nem csak a kiválasztottakkal.

Szakított az előző testület azon szokásával is, miszerint a törvény szerint nyilvános képviselői vagyonbevallásokat egy szekrénybe zárták, s adminisztratív eszközökkel annyira megnehezítették azok megtekintését, hogy az egyszerű polgárok számára gyakorlatilag elérhetetlennek számítottak. Farkas Éva Erzsébet hírportálunknak azt nyilatkozta, hogy a jelenlegi testület vagyonbevallásait felteszik a város hamarosan megújuló honlapjára.

A városvezetés lépett a Givaudan szagkibocsátása ügyében is, melyre az előző polgármesternél hiába panaszkodtak. A cég ígérte, hogy február elejéig újabb szűrőket épít be, hogy a szag ne zavarja tovább a közelében élőket.

Megbízható forrásból származó információnk szerint a Hagymatikum ügyben is lépett az új testület, annak érdekében, hogy annak veszteségei ne a makóiak adóforintjaiból kelljen fedezni. Lázár János már az országgyűlési kampány idején kijelentette: ha a (Buzás Péter vezette) képviselő-testület kéri, akkor a kormány kész tíz évre átvállalni a veszteségeket. Az előző városvezetés az ajánlatra sosem válaszolt.

A polgármester asszony azonban megválasztási után nem sokkal tárgyalásokat kezdeményezett ez ügyben. A Hagymatikum fejlesztésével és jövőjével kapcsolatos városi elképzeléseket a múlt héten át is adta Lázár Jánosnak, aki azt ígérte, hogy azokat beviszi a kormányülésre.