14 és fél milliót kapott ajándékba a makói múzeum

Makónak is jutott abból a 985 millió forintos állami támogatásból, melyet az egykori megyei múzeumi szervezetek önkormányzati fenntartásba került tagintézményei kaptak – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának Kultúráért Felelős Államtitkársága.

Farkas Éva közleményben reagált a sajtóbírálatokra

“Szeretném megköszönni a sajtó kiemelt figyelmét, érdeklődését az újonnan kinevezett cég- és intézményvezetők személyével és nyilatkozataival kapcsolatban. Az új vezetők február elsejével töltik be új munkakörüket, a munkaszerződéseik és munkaköri leírásaik szerint járnak el a sajtónyilatkozatok kapcsán. Az új városvezetést arra kérték fel a makóiak, hogy felelősen járjon el” – reagált Makó polgármestere sajtóközleményében tegnapi írásunkra illetve a Délmagyarország jegyzetére.

Sikeres Farkas Éva Erzsébet első száz napja

Közmegelégedésre dolgozik az új makói városvezetés, azon helybéliek szerint, akiket a város utcáin kérdeztünk meg. A sok közül két intézkedése számít a legnépszerűbbnek.

Harmincketten vettek részt a kiszombori óvodai szűrésen

A makói és a hódmezővásárhelyi egészségfejlesztési iroda munkatársai a közelmúltban tartottak szűrőnapot a kiszombori óvodában az „Egészségfejlesztés és prevenció Makón és kistérségében” projekt keretében. Reggel 7 és délután 4 óra között összesen 32-en jelent meg a vizsgálatokon; valamennyien nők, az intézménybe járó gyerekek szülei, nagyszülei, az óvoda munkatársai.

Aláírásgyűjtés indul Makón a vasárnapi boltbezárások miatt

A vasárnapi boltbezárások elleni tiltakozásul vasárnaptól Makón is gyűjt tiltakozó aláírásokat az Ifjú Demokraták helyi szervezete – jelentette be mai sajtótájékoztatóján Mucsi Tamás. A Demokratikus Koalíció választókerületi elnöke arra is kíváncsi, hogy a makói városi tévé új vezetője kiegyensúlyozottan vezeti-e majd a médiumot.