Hírek

3 milliós jutalmat kapott a csanádpalotai polgármester


Korom András – Csanádpalota

– Ha nem szavaznak meg egy fillért sem, akkor sem fordultam volna senkihez és semmihez – mondta Kovács Sándor, Csanádpalota polgármestere, miután megerősítette hírportálunk információját, miszerint 3 millió forint szabadságmegváltást szavazott meg neki a helyi képviselő-testület.

– Több mint kétszáz nap szabadságom maradt benn, a testület csak a fele megváltását szavazta meg számomra mintegy ezzel a jutalommal ismerve el tíz éves városvezetői munkámat. Ha az egészet megszavazzák akkor 7 milliót kaptam volna. A hárommilliós jutalom 75 százalékát pedig adóba fizetem majd ki – mondta Kovács Sándor.
Csanádpalota polgármestere jutalma aprópénz ahhoz a 700 milliós összeghez képest, melyet az utóbbi időben lobbizott ki Lázár János országgyűlési képviselő hathatós támogatásával a kormánynál. Ebből a pénzből kerékpárút és tornacsarnok épül és belterületi utakat újítanak fel.
Ennek köszönhető, hogy a palotai polgárok számára végül önerő nélkül épülhetett ki a kisváros szennyvízcsatorna hálózatának gerincvezetéke, illetve a tisztítómű. De felújítják egy – 1,5 milliárdos kormánytámogatásnak köszönhetően – a Makó és Csanádpalota közötti rendkívül rossz állapotú összekötőutat is.