Hírek

Veréssel fenyegetve zsarolta ki barátja ebédpénzét


Telefonon és személyesen is zsarolta volt iskolatársát Mórahalmon egy zákányszéki fiatalember tavaly májusban. A hetekig tartó „terrornak” a fiú édesapja vetett véget, amikor a rendőrséghez fordult, miután a fia elmondta neki, hogy mi történt vele.

A nyomozás szerint a 17 éves gyanúsított mintegy 18 ezer forintot szerzett meg veréssel fenyegetőzve a sértettől, aki a pénzt az ebédre szánt összegből vette el. A fiatalkorú az alkalmanként kapott ezreseket cigire költötte, amit nagykorú barátnője vett meg neki.

A 17 éves fiatalember ellen zsarolás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Vallomása szerint „barátok voltak a sértettel, de nem annyira”, ezért zsarolta. Az ügyben folytatott nyomozást a Szegedi Rendőrkapitányság befejezte, az ügy iratait vádemelési javaslattal az ügyészségnek megküldte.

MH-CSMRFK