Hírek

Elengedik a 60 ezer legszegényebb tartozásait


A kormány döntése alapján elengedik azoknak a polgároknak a tartozásait, akik legfeljebb 35 ezer kuna (1,5 millió forint) adósságot halmoztak fel a bankokkal és a közműszolgáltatókkal szemben – jelentette be a csütörtöki kormányülés után Milanka Opacic horvát jóléti és ifjúsági miniszter. Mint mondta, a kormány tisztában van azzal, hogy milyen nehéz helyzetben vannak azok az állampolgárok, akiknek számláját a bank már több mint egy éve zárolta. Legtöbbjük önhibáján kívül, a tartós gazdasági válság következtében adósodott el – hangsúlyozta.
Elmondta, hogy ez önként vállalt megállapodás, amelyet hat bank, három telefontársaság, négy nagyváros, valamint közműszolgáltató vállalatok írtak alá.

Figyelmeztetett, hogy egyszeri adósságleírásról van szó, és akiknek elengedik a tartozásait, azok nem vehetnek fel hitelt, és nem meríthetik le teljesen bankszámlájukat.

A feltételeket a legnehezebb helyzetben lévő állampolgárok igényeihez szabták: azoknak engedik el a tartozásait, akik szociális juttatásból vagy rokkantsági ellátásból élnek, valamint akiknek az utolsó három hónapban a bevétele nem haladta meg a havi 2500 kunát (100 ezer forintot), és nincsenek megtakarításaik vagy vagyonuk.

MH-MTI