Makó

Már nem kell piaci helypénzt fizetniük a makói őstermelőknek


Korom András – Makó

A városi rezsicsökkentési program részeként az év eleje óta nem kell helypénzt fizetniük a makói piacon a helyi őstermelőknek – jelentette be ma reggel, a piaci főbejáratánál tartott sajtótájékoztatón Farkas Éva Erzsébet polgármester.
– Tavaly már a helyhatósági választások után elindítottuk a rezsicsökkentési programunkat, mely első lépéseként felére csökkentettük a mezőőri járulékot. Idén január 1-től pedig a városi piac használata igénybevételének költségeit szeretnénk csökkenteni, egyeztetve a piac vezetőségével illetve a piac működtetőjével, a Városgazdálkodási Nonprofit Kft-vel.
 A kedvezmény igénybevételéhez csupán az kell, hogy az árusítani kívánó legalább 3 éve regisztrált őstermelőnek legyen, azaz rendelkezzék őstermelői igazolvánnyal, az abban feltüntetett termékeket kell árusítania, s makói állandó bejelentett lakcímmel kell rendelkeznie.

– Úgy gondolom, hogy ezzel is a makói kistermelőket, gazdákat segítjük, s a legfontosabb célunk ezzel, hogy valóban makói termékek kerüljenek a makóiak asztalára – tette hozzá a polgármester.

Nagy Nándor, a Városgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője mindehhez hozzátette: akinek bérlete van, s erre szerződést kötött, az már nem fizet helypénzt, aki pedig csak szezonális termékeket kínál, azok pedig jelentkezésükkor mentesülnek ez alól. Az ellenőrzések sem maradnak el, ezért érdemes mindenkinek magánál tartania a személyi, illetve az őstermelői igazolványát, valamint a lakcímkártyáját. A díjmentességet a bérlőknek évente kell majd megújítaniuk. Az alkalmi árusoknak a helypénz fizetéskor kell igazolniuk az ingyenességre való jogosultságukat. A térítésmentes piaci jelenlét csak egy padra, azaz standra vonatkozik.

A makói piacon egyébként a bérleti szerződéssel rendelkezőknek padonként 600, míg az alkalmi árusoknak 700 forint a helypénz.
Az előzetes kalkulációk szerint ezzel a rendelkezéssel a város mintegy 4-5 millió forintot hagy a helyi termelők zsebében. A makói piacon egyébként 70-80 helyi őstermelő bérel állandó helyet magának, míg az alkalmi árusok száma legalább 100.

Frank Csaba virág- zöldség és gyümölcstermelő örül a város piaccal kapcsolatos lépésének. Azt mondta: az érintett őstermelők örülnek a helypénz elengedésének, hiszen aki egész évben itt kínálja portékáit, annak ez mintegy 100 ezer forintos megtakarítást jelent. De nagy segítséget jelent ez az alkalmi árusoknak is.