Hírek

Több ponton is tisztességtelenek a Lombard szerződési feltételei


Szeghő Katalin tanácsvezető bíró hangsúlyozta, a tisztességtelennek minősített pontok valamennyi, a pénzintézettel szerződéses kapcsolatban álló fogyasztóra nézve érvénytelenek.
A táblabíróság ugyanakkor a civil szervezet által kifogásolt szerződési pontok csaknem feléről úgy döntött, azok megfelelnek a jogszabályoknak.

A bíró indoklása során hangsúlyozta, a pénzintézet szerződési feltételei bonyolultak, nehezen értelmezhetőek, erre azonban részben magyarázatot ad, hogy a hosszú futamidő alatt sok körülmény megváltozhat. A szerződéseket meg lehetett volna fogalmazni rövidebben és közérthetően – mondta.

Hozzátette: a fogyasztótól ugyanakkor elvárható, hogy kérjen magyarázatot, szükség esetén forduljon szakértőhöz.
A táblabíróság döntése alapján tisztességtelen az a pont, amely a pénzintézet számára a szerződés azonnali felmondását tette lehetővé, amennyiben a fizetési késedelembe esett ügyfél a póthatáridőre sem teljesít. A póthatáridővel kapcsolatos részleteket azonban nem rögzítették az ászf-ben.

Az ítélőtábla szerint szintén tisztességtelen az a kikötés, amely az ügyfél bármely biztosítással kapcsolatos kötelezettségszegésére hivatkozva lehetővé tette az azonnali felmondást. A bíróság álláspontja szerint erre akkor lenne lehetőség, ha az ügyfél mulasztása a biztosítás vagy a biztosító helytállási kötelezettségének megszűnésével jár.

A pénzintézet számára – a törvényi feltételek megléte nélkül – a szerződések egyoldalú módosítására adott lehetőséget, hogy az aktuális hirdetmények alapján állapíthatta meg például a késedelemmel vagy az előtörlesztéssel kapcsolatos költségeket. Ezért a táblabíróság ezeket a pontokat is tisztességtelenek minősítette.

Az ítélőtábla érvénytelenítette azt a kikötést is, amely a szerződés megszűnése esetén lehetővé tette a pénzintézet számára, hogy önhatalmúlag birtokba vegye a gépjárművet.
A bíróság tisztességtelennek minősítette azokat a szerződési pontokat is, amelyek alapján a pénzintézet a jogszabályok által előírtaknál szélesebb körben adhatta át az ügyfél adatait az érdekeltségi körébe tartozó társaságnak, illetve hívhatott le információkat a fogyasztóról különböző nyilvántartásokból.

Az ítélőtábla ugyanakkor kimondta, szabályos, hogy a pénzintézet az ügyfél által fizetendő kamatot referenciakamathoz kötötte, a Kúria jogegységi határozata alapján az árfolyamváltozásból fakadó kockázatokat pedig a fogyasztónak kell viselnie.
A döntés értelmében nem tisztességtelen “a havi fix” konstrukció sem, amely alapján az árfolyamváltozásból eredő kötelezettségét az ügyfélnek az eredeti futamidő után kell teljesítenie. A pénzintézet azonban ettől eltérhet, ha az árfolyamváltozás mértéke meghaladja a 25 százalékot.

A pénzintézet szabályosan mondhatta föl azonnali hatállyal a szerződést, ha az ügyféllel szemben végelszámolás, csődeljárás vagy felszámolás indult.

A Pénzügyi Ismeretterjesztő és Érdek-képviseleti Egyesületet képviselő ügyvéd, Bihari Krisztina a tárgyalást követően újságíróknak elmondta, azokban a pontokban, amelyekben a táblabíróság elutasította a civil szervezet keresetét, felülvizsgálati kérelemmel fordulnak a Kúriához.

MTI