Makó

Mire használja Apátfalva és Kiszombor a kormánytámogatást?


– Több fejlesztést is terveztünk, de a közbeszerzési eljárásokon kiderült, hogy nem elegendő az rendelkezésünkre álló összeg ezekre, így a korábban elnyert 112 millió forint után a kormány most 80 millióval segítette ki a kiszombori önkormányzatot – mondta hírportálunknak Szegvári Ernőné.

Kiszombor polgármestere közölte, a most elnyert 80 millió összeg felét a Makó-Kiszombor kerékpárút építésére fordítják, hiszen annak kivitelezésére a tervezett költségeknél magasabb árajánlatokat kaptak. A másik 40 millió forintot pedig 4 önkormányzati intézmény felújítására fordítják, így az idősek otthona hőszigetelésére, az Ady Endre Művelődési Ház tetőcseréjére és falszigetelésére, valamint a könyvtár teljes felújítására. Emellett a polgármesteri hivatalban is végeznek munkálatokat, mely zöme a házasságkötő terem víz ellene szigetelését jelenti majd.

A kiszombori házasságkötő termet is alászigetelik.

Apátfalva 150 millió forintot kapott, ebből az összegből – tudtuk meg Szekeres Ferenc polgármestertől – sportcsarnokot szeretnének még az idén építeni. – A nem működő régi iskolához tervezzük, ugyanis így közel lesz a jelenlegi iskolánkhoz. Már csak azért is felettébb szükség van rá, mert a diákok más most is alig férnek el az iskolai tornateremben, s az óvodások sem az oviban tornásznak – tette hozzá Apátfalva polgármestere.