Makó

Már az idén megkezdenék a magyarcsanádi Szent Gellért-híd építését


A nagyszabású projektet az Európai Unió határon átnyúló együttműködési programjának támogatásával valósítanák meg, az erre vonatkozó egyezményről a napokban kezdődnek meg a tárgyalások a két testvéri kapcsolatot ápoló megye, a romániai Temes és a magyarországi Csongrád között – jelentette be Titu Bojin, a Temes megyei közgyűlés elnöke.

Bojin szerint az együttműködési egyezmény 24 millió eurós keretet jelent mindkét megye számára, amit Temes megye két nagyberuházásra fordítana: az egyik a román-magyar-szerb hármas határnál fekvő Óbében (Beba Veche) megépítendő regionális zöldség-gyümölcs raktár, mintegy 18-20 millió euró értékben, a fennmaradó összeget pedig a nagycsanádi Maros-híd építésére szánná. A romániai önkormányzati vezető szerint a több mint tíz éve tervbe vett híd elsősorban az áruforgalmat szolgálná.
Az utóbbi években a vallási ünnepek alkalmával ideiglenes kompjárattal teremtettek összeköttetést a határ két oldalán lévő szomszédos települések között.

2014 májusában Lázár János, aki a Miniszterelnökséget akkor államtitkárként vezette, úgy vélekedett Magyarcsanádon, hogy magyar-román határon átnyúló pályázat keretében, a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban lesz lehetőség a magyarcsanádi Szent Gellért híd újjáépítésére. A híd újjáépítése a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. tervei között is szerepel.

Az első világháború előtt Magyarcsanádnál ívelt át a Maros felett az Apátfalva és Nagyszentmiklós (Sannicolau Mare) közötti vasúti híd, az utóbb lebontott híd kőpillérei ma is látszanak a folyóban. Néhány száz méternyire az 1895-ben felavatott és 1940-ben felrobbant közúti híd pillérei is láthatók még a Marosban – adta hírül az MTI.

+++

A magyarcsanádi volt Csongrád megye első vasbeton szerkezetű hídja, amelyet a szegedi Szent István téri víztornyot is megálmodó Zielinski Szilárd tervezett. 2010-ben, a magyarcsanádi határnyitás alkalmával Deutsch Tamás EP-képviselő is azt mondta, hogy néhány éven belül megépülhet. Már akkor is megvoltak az építmény engedélyes tervei, az ötletet támogatták a határ magyar és román oldalán egyaránt, csak a beruházáshoz szükséges akkor 6 milliárd forintra becsült összeg hiányzott. A Maros fölé tervezett százötven méteres hídon az elképzelések szerint két forgalmi sáv, járda és kerékpársáv is lesz. Igaz, hogy a magyar buzgalommal ellentétben a hídépítés eddig nem szerepelt a szomszédos Temes megye prioritásai között.