Makó

Állami szolgáltatásokkal bővítik a postahivatalok kínálatát


A lap pénteki számában a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és postaügyekért felelős miniszterelnökségi államtitkár elmondta: arra törekednek, hogy minél több pénzzel, közművel, uniós forrásokkal kapcsolatos ügyet intézhessenek a postahivatalokban az emberek a kistelepüléseken, így ezek miatt ne kelljen utazniuk.

– Ennek a sokoldalú szolgáltatáscsomagnak a pénzügyi-szervezeti hátterét teremtjük meg a posták, a takarékszövetkezetek, és több bank működésének összehangolásával – fogalmazott az államtitkár, aki az érintett bankok között az MFB-t, az MKB-t, a Budapest Bankot, a Takarékbankot és az FHB-t említette.

Az államtitkár szerint e munka első látható eredménye lesz 2015 márciusában-áprilisában a gázszolgáltatással kapcsolatos ügyintézés megjelenése az Első Nemzeti Közműszolgáltatónál.
– Most azon dolgozunk, hogy később az elektromos áram, majd a távfűtés piacára is be tudjunk lépni lakossági szolgáltatóként – tette hozzá.

A posta 2000 ügyfélszolgálati pontból álló hálózata lesz az alapja annak az ügyfélszolgálati rendszernek, amely a legfontosabb állami szolgáltatásokat elviszi a lakosokhoz – hangsúlyozta, megjegyezve, hogy például kistelepüléseken, ahol van takarékszövetkezet és posta is, megvizsgálhatják, hogy melyiket érdemes fenntartani.

MTI