A régi karácsonyok hangulata a makói múzeumban

Az ünnepre való ráhangolódás elsősorban lelki-szellemi folyamat, de külső jegyekkel, rá jellemző különleges kellékekkel is felidézhető. Családi otthonok, üzletek, intézmények öltöznek díszbe ilyenkor – ez alól a makói József Attila Múzeum sem kivétel, ahol adventi enteriőrrel bővült az állandó kiállítás. Ráadásul Mikulás-napján, valamint az ünnep előtti utolsó nyitvatartási napon, december 20-án a múzeum díjmentesen látogatható.

Az unokáját küldte az idén a Mikulás makói jégpályára

Sokan várták már a mai napot. Néhányan a Mikulás eljövetele, a makóiak pedig a jégkori pálya nyitása miatt. Délután háromkor már telt ház volt a jégpályán, és addigra a legtöbben felelevenítették tavalyi korcsolya tudásukat is. A Mikulás is velük korizott, és egészen hat óráig ott lesz.

Zenei labirintusban bolyongtak a nagycsoportosok a Bartók nyílt napján

Táncoltak, kabalát készítettek és még a hangszerekkel is megismerkedtek ma délelőtt a nagycsoportos ovisok a Bartók iskola idei első beiskolázási napján. A cél az volt, hogy a gyerekek maguk fedezzék fel ezt a művészeti világot, hiszen a mai impulzusokkal teli környezetben senkit sem köt le, ha egy helyben kell ülni és figyelni.

A Mikulás is eljött az adventi jótékonysági hangversenyre

Pénteken este a makói Belvárosi Római Katolikus Templomban már hagyományosnak számító adventi hangversenyt adott a Bartók Kicsinyek Kórusa, a Bartók Gyermekkórus és a Dr. Mihálka György Városi Vegyeskar. Az ünnepség harangszóval kezdődött és lovas kocsizással, Mikulással, valamint szeretetvendégséggel zárult.