Hírek

Makói hegedűsök játszottak ősbemutatót


Oláh Nóra – Makó

– Mi is volt pontosan ez a szakmai programsorozat, és hogyan adódott a lehetőség a részvételre? – kérdeztem Setényiné Rácz Gabriellától.

– A Szegeden megrendezett Vántus István Kortárszenei Napok eseménysora november 24-27 között zajlott; a különböző alkalmakon kortárs szerzők művei hangzottak el. A SZTE JGYPK Ének-zene Tanszékén november 25-én délelőtt léptünk fel, a „Zenepedagógiai délelőtt” programján, amelyet a tanszék Művészeti Diákköre és a Vántus István Társaság közösen rendezett. Dr. Dombi Józsefné dr. Kemény Erzsébet főiskolai tanártól kaptam a megtisztelő felkérést erre a szereplésre, ahol Lendvay Kamilló hegedű duóit kellett bemutatni. A fellépésnek további jelentőséget adott az is, hogy ez ősbemutató volt, még soha sehol nem hangzott el eddig. A szerző gyerekeknek írta ezt a frissen megjelent kötetét, amely 12 hegedű duót tartalmaz. Egyik régi tanítványommal, a jelenleg a SZTE Vántus István Gyakorló Zeneművészeti Szakközépiskolában tanuló Vass Eszter Grétával mutattunk be közülük néhányat. Két jelenlegi növendékem, a Bartók tagintézmény hetedik osztályában tanuló Szalai Rebeka és Varga Lili pedig egy duó előadására  kapott lehetőséget. Egyébként ezeket a jó hangzású darabokat feltétlenül tanítani szeretném a diákjaimnak, mert alkalmat adhat nekik kortárs zeneművek megismerésére, ráadásul az együtt-zenélés örömét is biztosíthatom nekik.

– Számodra valószínűleg különleges élmény lehetett „kettős szerepkörben” részt venni, hiszen diákjaidat vihetted az egykori mestered nevét viselő szakmai összejövetelre…

– Valóban örömteli és felemelő alkalomként éltem meg a fellépést a régi főiskolai zeneelmélet tanáromról, Vántus Istvánról elnevezett rendezvénysorozaton, ráadásul először elhangzó darabokat mutathattunk be szakmai közönség – zeneszerzők, egyetemi tanárok és egyetemi hallgatók – előtt. Eszterrel teljesen partneri viszonyban hegedültünk, ő már majdnem profi. Abszolút érezzük egymásnak minden rezdülését, tulajdonképpen csak muzsikáltunk és muzsikáltunk… Minél többször játszottuk a darabokat, annál több szépséget és újdonságot fedeztünk föl bennük, így maga a felkészülés is nagy élmény volt. Sajnáltuk, hogy Lendvay Kamilló nem tudott eljönni, de többen biztosítottak bennünket a fellépés után, hogy elviszik hegedűjátékunk hírét a szerzőnek. Hogy milyen sikert aratott a produkciónk, azt a gratulációkon kívül az is bizonyítja, hogy már újabb meghívást kaptunk zenei közreműködésre, méghozzá az ének-zene tanszék karácsonyi ünnepségére.

– Lányok, mit szóltatok ehhez a „felnőttes” megbízatáshoz, milyen érzés volt szakemberek előtt játszani?

– Nagyon meglepődtünk, amikor Gabi néni elmondta, hogy ősbemutatón vehetünk részt. Először nem tudtuk, hogy ez pontosan mit is jelent. Nagyon sokat gyakoroltunk, mert fontosnak tartottuk ezt az előadást. Szokatlan és nagyon jó érzés volt a tanárunkat hallani – nagyon büszke voltam rá! – mondta Lili.  – Boldogsággal töltött el, hogy egyetemi tanárok előtt duózhatok a barátnőmmel, Lilivel. Jól sikerült a fellépésünk, sokan megdicsértek minket. Egy életre szóló élményben volt részem! – tette hozzá Rebeka.

Fotó: Setényi Imre