Makó

A Gloriusban zárta az évet a Marosvidék


Szombaton a Hotel Gloriusban tartotta évadzáróját a 14 éve működő makói Marosvidék Baráti Társaság. A rendezvények a társaság tagjai és pártolói mellett részt vettek az aradi Kölcsey társaság vezetőségi tagjai: Berecz Gábor és Fekete Károly.

– A Marosvidék folyóirat számomra egyfajta misszió Makó város közösségéért, amit megalakulása, a millennium éve óta képvisel. Az a civil mozgalom, amely erre a közösségépítő misszióra, szilárd alapra épülve immár több mint 10 éve munkálkodik a város értékeinek kutatásán megőrzésén, továbbadásán. Ez a közösségi missziós tevékenység számomra is fontos – hangsúlyozta köszöntőjében Farkas Éva polgármester, aki kiemelte: – Sokat köszönhetünk a Marosvidék folyóirat megálmodóinak, a szerzőknek, a támogatóknak, mert nem hagyták kialudni a fényt a globalizáció, a multikulturalizmus okozta elidegenedés idején, és időről időre teret adtak kiváló szerzők publikációinak, amelyek mind-mind ezt az értékőrzést tekintették feladatuknak. És köszönet illeti azokat is, akik létrehozták azt a baráti társaságot, amely egy évtizede rendszeresen tartja összejöveteleit, hirdetve a magyar kultúra kiválóságát, a művészet emberformáló erejét, és azt a gazdagságot ünnepli időről időre, amit a Maros folyó vidékének mentén a természet és az ember alkotott. Vallom, hogy egy nagyobb közösség értékeit mindig meghatározzák a benne élő kisebb közösségek értékei.

A rendezvényen a Hungaroperett táncosai adtak műsort, s társaság tagjai és vendégeik az éjfélig tartó évadzárón megtekinthették a hotelt. A Marosvidék folyóirat legújabb számát, mely fő témája Arad lesz, december 19-én mutatják be – tudtuk meg Szilágyi Sándornétól, az egyesület elnökétől.