Hírek

Nemcsak a versenyző diákok, iskoláik is nyerhetnek!


A legjobb három helyezést elért tanuló iskolája belépőjegyre átváltható utalványokat kap a Nemzeti Színházba. Az első helyezett diák iskolája 50 db, a második helyezetté 40 db, míg a harmadik helyezetté 30 db 5 ezer forint értékű utalvánnyal gazdagodik. Az utalványok bármely előadásra, bármely időpontban felhasználhatók 2015. június 15-ig, külön-külön vagy összevonva is.

A kétfordulós vetélkedőn középiskolás diákok vehetnek részt. A https://mansfeldverseny.fidelitas.hu/ oldalon történő regisztráció után az első fordulóban egy online tesztsort kell kitölteniük, illetve rövid kérdésekre kell válaszolniuk a versenyzőknek,
megoldásaikat december 8-án, hétfőn éjfélig várják a verseny kiírói. A legjobb eredményt elért tanulók decemberben részt vehetnek a budapesti döntőn.

Bátorítunk minden makói középiskolás diákot, hogy vegyen részt a versenyen és mérettesse meg tudását, hiszen a győztesekre értékes tárgynyeremények (okostelefon, tablet és egyéb szórakoztató elektronikai eszközök), valamint könyvjutalmak várnak, iskolájuk pedig belépőjegyre átváltható utalványokat nyer a budapesti Nemzeti Színházba – írta hírportálunknak küldött közleményében Nagy Dániel, a Fidelitas makói csoportja elnöke és Kiss Ádám alelnök.