Makó

Szeged és Korea között Makón át vezet az út


– Ekkora földrajzi távolság mellett valóban kuriózum az együttműködés két nemzet között, ugyanakkor a filmművészet terén már meglehetősen „bejáratott” a kontaktus…
– Magyarországon hetedik alkalommal rendeznek koreai filmheteket; az ideinek különös jelentőséget adott, hogy éppen 25 éves a két ország közötti diplomáciai kapcsolat. Két éve jött létre Budapesten a Koreai Kulturális Központ, azóta még aktívabb a hasonló jellegű rendezvények szervezése. Az eddigi filmhetek egyébként kizárólag a fővárosra lokalizálódtak, a mostani alkalommal viszont vidéki városokat is belevontak a programba: Pécs mellett Szegeden is sor került vetítésekre. Öröm és megtiszteltetés volt számomra, hogy felkérést kaptunk a társszervezésre – úgy érzem, ezzel a gesztussal az évtizedes szakmai munkámat, a koreai kultúra-népszerűsítő és filmes tevékenységünket ismerték el.

– A rendezvénysorozatban melyik műsorszám jutott a makóiaknak?
– A program nyitányaként a szegedi Grand Café Moziban a Makói Videó- és Művészet Műhely szervezésében koreai ifjúsági filmek vetítésére került sor, ezeket a Dinfac Nemzetközi Ifjúsági Filmműhely résztvevői, valamint Ázsia legnagyobb televíziós és művészeti egyetemének, a DIMA-nak (Dong-Ah Institute of Media & Arts) az alkotói készítették.

– Hogyan folytatódott tovább a két napos a koreai filmes program?
– A szegedi Belvárosi Mozi adott otthont a további vetítéseknek, ahol díjnyertes mozifilmeket lehetett megtekinteni. Az első nap ünnepi megnyitóján, Kim Jae Hwan, a budapesti Koreai Kulturális Központ igazgatója mondott beszédet, majd a “Do Dance” dél-koreai tradicionális művészeti együttes táncbemutatója következett. Egyébként a megnyitóműsor rögzítése is a Makói Videó- és Művészeti Műhely feladata volt.

– Milyen volt a közönség korösszetétele?
— Tény, hogy talán a popzenének és a koreai kultúra egzotikumának is köszönhetően, számos fiatal mutat érdeklődést a filmek iránt, de minden korosztály nagyjából egyenlő arányban jelent meg a vetítéseken.

Fotó: Miklai Péter Pál