Makó

Öt uniós pályázat nyílik meg ma: 61 milliárd a keret


Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség fejlesztéspolitikai kommunikációjáért felelős helyettes államtitkára elmondta: 10 órától lehet benyújtani a pályázatokat az ifjúsági garancia programot, 12 órától pedig a rugalmas foglalkoztatást támogató kiírásra, ez utóbbinak a keretösszege 1 milliárd forint. Az ifjúsági garancia keretében a 25 évnél fiatalabb, szakképesítéssel nem rendelkezők elhelyezkedését segítő pályázat keretösszege 36 milliárd forint.

Szintén szerdán délben nyílt meg az 1,1 milliárd forintos keretösszegű, a fiatalok vállalkozóvá válását segítő kiírás. Délután kettőkor pedig az 1,5 milliárd forint keretösszegű, a kis- és középvállalkozói szektor exportpiacokon való megjelenését segítő pályázat, és délután 4 órakor a technológiabővítést támogató pályázat, amelynek 8,5 milliárd forint a kerete.

A pályázati rendszernél újdonság, hogy a regisztrált felhasználók különböző forrásigényét előre, már a pályázat megnyitása előtt regisztrálni tudják. Ez a most megnyíló pályázatok esetén is érvényes. Az előzetes igények alapján a legnépszerűbb a mikro-, kis- és középvállalkozások termelői kapacitásának bővítését segítő pályázat, amelynek 8,5 milliárd forintos keretösszegére a legfrissebb adatok szerint több mint 2100 igény érkezett, 18,5 milliárd forint értékben.

A több mint kétszeres túljelentkezésre tekintettel a Miniszterelnökség már szerdán egyeztetéseket kezd a Nemzetgazdasági Minisztériummal egy esetleges keretemelésről – mondta Csepreghy Nándor. Emlékeztetett arra, hogy a pályázatok megnyitása előtt minden pályázónak 30 nap áll rendelkezésére, hogy megnézze a kiírásokat, felmérje, hogy azok mennyire illeszkednek fejlesztési elképzeléseihez.

MH-MTI