Hírek

Elsikkasztotta ügyfelei pénzét a volt ügyvéd


A gyanú szerint a férfi 2008-tól kezdődően több magánszemélytől kért kölcsön. Tartozásainak csak egy részét fizette vissza. A nyomozás adatai szerint a többi részlet törlesztésére reális lehetősége sem lett volna.

A 64 éves gyanúsított 2011-től, ügyvédként eljárva több ügyfelét is megkárosította. A különféle ügyletekből származó, számára letétként átadott összegeket nem a megbízói által meghatározott célra használta fel, hanem azokat elsikkasztotta. Ügyfelei így több adásvételtől estek el, összességében több millió forint kárt szenvedtek el.

Legutóbb idén augusztus 27-én vett át 1 millió 300 ezer forintot, amit egy ingatlan tehermentesítésére kellett volna fordítania. Megbízóit ekkor nem tájékoztatta, hogy már nem tevékenykedik ügyvédként – ugyanis a kamara abban az évben már fegyelmi úton kizárta tagjai közül-, illetve a kapott összeget sem az ügy elintézésére fordította.

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Gazdaságvédelmi Osztálya csalás és sikkasztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatta ki a volt szegedi ügyvédet tegnap. A férfit a nyomozók őrizetbe vették és előterjesztést tettek az ügyészségen arra, hogy tegyenek indítványt a bíróságon a gyanúsított előzetes letartóztatására.

A rendőrség gyanúja szerint a férfi több magánszemélyt is megkárosíthatott, akik ez idáig nem tettek feljelentést. Felkutatásuk a nyomozás további részét képezi.

MH-CSMRFK