Makó

Váratlan szennyvízszámlákkal lepték meg a makóiakat


Farkas Éva polgármester, Czirbus Gábor alpolgármester és Kádár József települési képviselő tegnap esti, a Justh Gyula utcai nyugdíjas klubban tartott, fogadóráján több érdeklődő is felszólalt, azzal a panasszal, hogy nem értik, hogy a víz- és szennyvízszolgáltatást üzemeltető Alföldvíz Zrt. miért küldött számlát a szennyvízfogyasztásról. Mint panaszolták: korábban arról volt szó, hogy az december 31-ig ingyenes lesz.

Farkas Éva polgármester válaszként elmondta: az év végi dátum az előző városvezetés rossz kommunikációja miatt került be a köztudatba, hiszen a csatornázás már szeptember 17-én befejeződött.

– A szolgáltató sem a városvezetést, sem a makóiakat nem értesítette azonban arról, hogy szeptember 17-e után már a szennyvíz után is kell díjat fizetni, Felvettük a kapcsolatot az Alföldvíz Zrt-vel, s a jövő héten személyesen is leülünk velük tárgyalni. Azt kértük, s azt ígérték, hogy tájékoztató szóróanyagot készítenek a díjfizetésről és a számlázásról, melyet minden makói háztartásba eljuttatnak – mondta Makó polgármestere.

Farkas Éva hangsúlyozta: a víz- és a szennyvíz díját –  a korábbi gyakorlattól eltérően – nem a makói képviselő-testület, hanem a Magyar Energetikai és Közműszolgáltatási Hivatal állapítja meg, így abba a városnak nincs beleszólása.
Kiderült, hogy az Alföldvíz a makóiaknak három számlát küldött egyszerre, egy borítékban. Czirbus Gábor alpolgármester azonban felhívta a figyelmet, hogy azokat nem egyszerre, hanem három egymás követő hónapban kell befizetni. Mindegyik számlán olvasható azok esedékességének ideje.