Felejthetetlen koncertet adtak a Bartók diákjai

39 éve, hogy Jehudi Menuhin világhírű hegedűművész kezdeményezésére október 1. lett a zene világnapja. Ilyenkor az egyébként minden módon széttagolt világ legtöbb koncerthelyszínén megszólal a muzsika. Országosan és az egyes településeken intézmények, zeneművészek és hallgatóságuk a maguk módján ünnepelnek – Makón például a Hagymaházban, ahol a Bartók iskola művésztanárai és növendékei léptek színpadra, egy felejthetetlen koncertet adva a zenére (világnaptól függetlenül is) fogékony közönségnek.

Farkas Éva azonnali intézkedéseket tervez

Megválasztását követően két alpolgármesterrel irányítaná a várost, s felüvizsgálná a 2006-2014 között kötött városi szerződéseket Farkas Éva. A Fidesz-KDNP makói polgármesterjelöltje október 12-e után első lépésként 7 azonnali intézkedéssel könnyítené meg a helybéliek életét – jelentette be ma délelőtti sajtótájékoztatóján.

Emberi sorsok – lencsevégen

„Középpontban az ember” – hirdeti a Városház Galéria meghívója, amely Schmidt Andrea fotóművész kiállítására invitál, és bizony valóban minden egyes képről arcok, tekintetek, gesztusok vallanak, minden szónál beszédesebben. A legkülönbözőbb helyeken és helyzetekben lencsevégre kapott momentumok születéséről, hátteréről maga az alkotó tartott tárlatvezetést.

Kiss Attila a dolgozni, alkotni akaró makóiakban hisz

A Jobbik makói polgármesterjelöltje azt kéri a makóiaktól, hogy váltsák le a jelenlegi, szerinte alkalmatlan képviselő-testületet. Dr. Kiss Attila hírportálunknak adott interjújában közölte: győzelme esetén nem köt koalíciót egyetlen politikai erővel sem, a makói vállalkozásokat pedig az önkormányzat teljes erejével támogatni fogja.

A Jobbik feljelentette a Makói Kommunális Kft-t – sikkasztás miatt

A Jobbik képviselőjelöltjei kollektívan tettek feljelentést az ügyészségen, ismeretlen tettes ellen, amiatt, hogy a Makói Kommunális Nonprofit Kft. képviselő-testületi döntés nélkül adott el egy magánszemélynek 300 használt járdalapot – jelentette be dr. Kiss Attila, a párt polgármesterjelöltje. A cég vezetője nem kívánt nyilatkozni. (Képünk illusztráció.)

Lázár János: Farkas Éva programja Makó jövője – képgaléria

Október 12-én a makóiak választhatnak, hogy folytatódjék városuk jelenlegi hanyatlása, vagy friss erők kerüljenek a városházára – jelentette ki Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a makói-vásárhelyi térség országgyűlési képviselője Czirbus Gábor és Weszelyné Végsheő Henriett képviselőjelöltek ma délutáni makói fórumain. Bejelentette, hogy jövő kedden Makóra jön Orbán Viktor.

Buzás Péter exkluzív interjúja – csak olvasóinknak

Mind a három makói polgármesterjelölnek felajánlottuk előbb szóban, majd írásban is, hogy a választás előtt interjút készítünk velük. Ketten éltek is a lehetőséggel, Buzás Péter (PSZM-MSZP-DK) azonban a Fekete Tiborral legutóbb tartott sajtótájékoztatóján újbóli személyes kérdésünkre közölte: jelöltként nem nyilatkozik hírportálunknak.

Milyen polgármester szolgálja jobban Makó érdekét?

Bakos Tamás, a Fidesz makói alelnöke közleményben hívja fel a figyelmet – egy a városban terített 2002-es szóróanyag kapcsán – arra, hogy a most ellenzékben lévő Buzás Péter akkor tisztában volt azzal, hogy a város érdekeit a kormány támogatásával tudja a leghatékonyabban képviselni. A makóiaktól az elnökhelyettes azt kéri, hogy most ők döntsenek, kormánypárti vagy ellenzéki polgármester szolgálja-e jobban a város érdekét.