Bátorító pálinkával fogadták a zseblámpás tárlat nézőit

Érdekes módon a szokatlan időpontokban – és még szokatlanabb megvilágításban – szervezett tárlatvezetések mindig izgalmasabbak, mint a hagyományos nyitvatartási idők által nyújtott lehetőségek. Nem csoda, ha a makói József Attila Múzeum időszaki és az Espersit-ház állandó kiállítása zseblámpákkal felszerelt, legkülönbözőbb életkorú érdeklődők sokaságát vonzotta be október utolsó szombat estéjére.

Fejős Éva olyat szeretne írni, amit szívesen olvasna is

Fejős Éva szóban éppolyan lendülettel, színesen és szórakoztatóan ragadja magával olvasóit, mint a regényeivel, arról a makói könyvtár mintegy 60 fős közönsége is meggyőződhetett a péntek esti, a Lakóközösségi Információs és Szolgáltató Iroda által szervezett író-olvasó találkozón, ahol többek között új regényét, a Mert nekünk szeretnünk kell egymást is bemutatta.

Lázár János 1956 üzenete: számunkra Magyarország az első

“Miénk az életünk minden felelőssége. De akkor legyen az életünk irányításának minden joga is a miénk. Akkor engedtessék meg nekünk, hogy kimondjuk és a politikánk alapjává tegyük az új irányt, miszerint: Számunkra Magyarország az első – és minden más csak utána következik!” – Lázár János a makói térség országgyűlési képviselője gondolatai 1956 üzenetéről.

Az ég is siratta 1956 makói áldozatait – képgaléria a városi megemlékezésről

Ma délelőtt zászlófelvonással kezdődött, majd emléktáblák koszorúzásával folytatódott a nemzeti ünnep. A Csanád vezér téri kopjafáknál a Forgatós táncegyüttes táncosai varázsolták átélhetővé zenés táncos darabjukkal az ’56-os forradalmat és szabadságharcot. Farkas Éva polgármester ünnepi beszédében kijelentette akkor Magyarország egy addig sosem volt magzatot nevelt méhében: a demokráciát.

 

Megalakult az új makói képviselő-testület – képgalériával

Alázattal, hűséggel, lelkiismeretesen, becsületesen, együttműködve, s az egységre törekedve kívánja szolgálni minden makói polgártársát Farkas Éva Makó új polgármestere, aki a ma délelőtti alakuló ülésen tett esküt, s hirdette meg polgármesteri programját. Most tettek esküt a város új képviselő-testületének tagjai is. (Képünkön Lázár Jánossal.)