Hírek

Makói tollbajnokok írták a műsort


Oláh Nóra – Makó

A jelenlévők régi ismerősként üdvözölték egymást, de az újonnan érkezőket is megelőlegezett bizalom fogadta. Különböző korú, vérmérsékletű, hátterű és hivatású érdeklődők foglaltak helyet a körbe rendezett székeken, közös vonás talán mindössze annyi volt bennük, hogy legtöbbjüknek a táskájában vagy zsebében ott lapult az önkifejezés egyik legfontosabb emberi eszköze, az írás – egészen pontosan vers, novella, elbeszélés, amelyet megosztani szándékoztak társaikkal.

Ahogy más művészeti ágak művelői, úgy a verbális hajlamokkal megáldottak is vallják: az alkotás gyógyír és örömforrás. Egyrészt maga a tevékenység is éltető erőt adhat – az est folyamán elhangzott személyes vallomásokból kiderült, hogy bizony akár a konkrét túlélést is jelentheti egy-egy súlyos krízis után -, de szellemi és lelki töltést tud nyújtani a kész produktumoknak a megosztása is. Ugyanakkor a művészember, legyen az bármely műfaj képviselője, hivatásos vagy amatőr, mindenképpen érzékenyebb az átlagosnál. Így nagyon fontos számára, hogy milyen a fogadtatása annak, amit a közönség elé visz. A motiváló légkört csak az értő és érző, együtt-rezdülő, hasonló beállítottságú hallgatóság képes megteremteni. És ha mindez megadatik, akkor még a bátortalanabb próbálkozók is szárnyakat kapnak.

Persze nem törvényszerű, hogy a „tollbajnokok” vérbeli előadók is legyenek, ám ha mégis, az nagyban növeli írásművük hatásfokát. Ilyen rutinos szónoknak számít a katonai relikviák gyűjtője és restaurátora Bíró Zsolt, aki az est interaktív részének adott kezdő lendületet szatirikus hangvételű, vérbeli mai nyelvezettel megalkotott versének elszavalásával. Más hangulatot hozott a novelláját felolvasó Kis Mónika:írását a hosszú leíró-elbeszélő részekből váratlanul fordulatot vett események tették igazán drámai erejűvé, szinte filmszerűvé.

Andrási Pál Erdélyből érkezett, így még csak ismerkedik Makó hangulatával. Frissen szerzett benyomásaiból mozaikszerűen egymás mellé rakott, érdekes gondolatfoszlányok, mondhatni valódi „montázs-versek” születtek. Több megjelent kötettel a háta mögött Rozsnyai János mindenképpen rutinos írónak számít; ezúttal egy ízes-népies hangvételű, hamisítatlanul makói „hagymás” mesével örvendeztette meg alkotótársait. Költeményeit könnyedén, fejből és élményszerűen előadó Szabóné Igaz Éva számára a varrás mellett a verselés is igazi hivatást, lelki szükségletet jelent.

A Budapestről egy éve Makóra települt Fáklya Márta egyébként maga is az írással „megfertőzött”, sokoldalú ember, aki a társművészetek terén szintén otthonosan mozog. Zenei érdeklődéssel indult, később a színészet és a rendezés felé orientálódott – végül a mindezeket ötvöző óvónői pályára került, majd népművelő lett az ambícióknak tág teret adó Petőfi Csarnokban. Szervezői készségét később is kamatoztatta különböző rendezvények, irodalmi szalonok, beszélgető körök toborzásával. Makói tevékenysége ugyancsak gyümölcsöző, erről tanúskodott a mostani oldott atmoszférájú, a gondolatokra termékenyítően ható interaktív szalon-est.