Hírek

Változik a mezőgazdasági károk bejelentése


Az elektronikus kárbejelentő felület a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) honlapján az „elektronikus ügyintézés” menüpont alatt érhető el az „MKR – Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” elnevezésű alkalmazáson keresztül. Az elektronikus felület használatához szükség esetén a falugazdászok nyújtanak segítséget.

Az idei kárenyhítési évre vonatkozóan az október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági károk termelői bejelentését és a kárenyhítő juttatás iránti kérelmek benyújtásának eljárását a változás még nem érinti – hívja fel a figyelmet a tájékoztatás.

Ezért a 2014. október 31-ig bekövetkezett mezőgazdasági káreseményeket 15 napon belül, a megszokott módon papír alapon lehet bejelenteni az illetékes agrárkár-megállapító szervezet részére. A szaktárca megemlíti, hogy az elmúlt napokban bekövetkezett – az agrárkár-megállapító szervezet által igazolt – mezőgazdasági káresemények által okozott hozamcsökkenést a 2014-es kárenyhítésre vonatkozó kárenyhítő juttatás iránti kérelem részeként idén november 30-ig be lehet nyújtani.

Emellett november 1-től új elektronikus felület segíti a díjtámogatott mezőgazdasági biztosítások ajánlatkéréséhez szükséges területadatok összeállítását is. Így az „MKR – Mezőgazdasági Kockázatkezelő Rendszer” alkalmazás használatával díjtámogatott mezőgazdasági biztosításokhoz kapcsolódóan területösszesítő is előállítható.

Ezzel az alkalmazással  egyszerűen és pontosan meghatározhatóak a biztosítani kívánt területek és azok korábbi években realizált hozamadatai. Az új területösszesítőt előállító elektronikus felület használatánál is számíthatnak a termelők a falugazdászok, illetve a biztosítók segítségére.

MTI