Hírek

Két és félezren a szűrési stafétán


A vártnál is sikeresebb volt a Szűrési Staféta program Csongrád megyében: tíz településen két és félezren csatlakoztak a prevenciós rendezvényekhez. Az érdeklődők vagy mammográfiás vizsgálaton illetve egyéb egészségszűrésen vettek részt, vagy pedig olyan figyelemfelhívó akciókhoz csatlakoztak, mint amilyen például a szegedi kerékpáros felvonulás volt. Az egész megyét átfogó program fővédnöke dr. Juhász Tünde, Csongrád megye kormánymegbízottja a szegedi rendezvényen hangsúlyozta, minden nő érdeke és felelőssége, hogy részt vegyen az ingyenes szűrővizsgálaton.

Az EMMI Egészségügyért felelős Államtitkársága kezdeményezésére indult országos programsorozat részeként hosszított nyitva tartással várta három Csongrád megyei emlőszűrő központ a behívó levéllel rendelkezőket, ahol összesen 240 jelentkezőnél végezték el a mammográfiás vizsgálatot és 90 főnél előjegyezték azt. A programhoz csatlakozó települések olyan egészségprogramokat is szervezetek, ahol különböző rizikószűrések várták az érdeklődőket: ennek lehetőségével is csaknem nyolcszázan éltek. De nem csak a szűrések résztvevői törődtek az egészségükkel, hanem az a több mint 1400 fő is, aki valamilyen mozgással, szabadidős programmal – kerékpározással, gyaloglással csatlakozott megyeszerte a figyelemfelhívó kezdeményezéshez. Szegeden négyszázan, Hódmezővásárhelyen hatszázan pattantak nyeregbe, további öt településen legkevesebb négyszázan bicikliztek vagy gyalogoltak annak érdekében, hogy felhívják a figyelmet a mellrák elleni küzdelem fontosságára. Szegeden a Megyeháza elől indult a biciklis felvonulás, amely családi egészségdélutánnal folytatódott a Móra parkban. Itt rizikószűréseken és állapotfelméréseken kívül egészségfalatok, szabadtéri torna, elektro-fitness gép várta az érdeklődőket.

A jelenlévők rózsaszín ruhadarabot viseltek a rendezvényeken és megfogalmazták saját egészségvállalásaikat is arról, mi mindent tesznek a jövőben a betegségek megelőzése érdekében. A rózsaszín papírokra írt fogadalmakat Szentesen papírcsónakként a Kurcába, Derekegyházon a Kórógyba engedve bocsátották útnak, míg Szegeden egy óriás rózsaszín lufi zsinórjára rögzítve röpítették a magasba. A „Szűrési staféta” szegedi résztvevői között egy női kerékpárt sorsoltak ki a szervezők: a Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve, és a helyi egészségfejlesztési iroda.

Varga Márta
kommunikációs vezető
Csongrád Megyei Kormányhivatal