Makó

Évek óta verte 11 éves nevelt lányát


Az iskola jelezte a Csongrádi Rendőrkapitányságnak még hétfőn, hogy egy hozzájuk járó felgyői kislányt valószínűleg bántalmaztak. A nyomozók meghallgatták a 11 éves gyermeket, aki elmondta a rendőröknek, hogy nevelőanyja évek óta rendszeresen szidalmazza, több alkalommal megverte, megrugdosta, illetve a haját tépte. Legutóbb október 9-én esett neki. Akkor úgy megrúgta a kislányt, hogy eltört az orra. A gyermek eddig nem merte elmondani az igazat a felnőtteknek a sérüléseiről, félt a következményektől.

A Csongrádi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a bejelentést követően azonnal intézkedett arra, hogy a gyermeket ideiglenes hatállyal a nagymamájánál helyezzék el, illetve az esetről értesítette a gyermekvédelmi hatóságokat.

A rendőrök a nevelőanyát előállították. A 29 éves T. Sándorné ellen kiskorú veszélyeztetése és védekezésre képtelen sértett sérelmére elkövetett súlyos testi sértés bűntettének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak.

MH-CSMRFK