Hírek

Megnyílt a makói kórház prevenciós rendelője


Még meg sem nyílt a makói kórházban a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Iroda és Prevenciós Rendelő, már öt helyszínen is tartottak egészségnapot Makón, ahol mindenféle szűrővizsgálatokat elvégeztek, a több mint 400 résztvevőn.
A mai irodanyitó része annak a 125 millió forintos európai unió által támogatott egészségprogramnak, mely 2015 októberéig a tervek szerint legalább kétszer eljut majd a járás valamennyi kistelepülésére is.

A délelőtti iroda átadón Gyurisné Pethő Zsuzsa projektmenedzser bevezetőjét követően dr. Nagy Jenő orvosigazgató, a program szakmai vezetője ismertette az eddigi szűrőnapok pozitív tapasztalatait. Elmondta: a most megnyíló irodában az egészséggel kapcsolatos szűrő és sportprogramok szervezése mellett lesz vércukor-, koleszterinszint és csontsűrűség mérést is, illetve életmódtanácsokat is adnak. Az irodában, mely a rendelő és a kórház közti folyosó ajtaján kilépve a kisebb udvaron érhető el, 3 munkatárs várja az embereket.

Dr. Nagy Jenő hozzátette, a tervezett sportprogramok közt lesz futóverseny, lovaglás, úszás és jóga is a program “Az egészség mindenkinek jár!” jelszavának megfelelően.

Dr. Kallai Árpád főigazgató arról beszélt, hogy a vásárhelyi és a makói kórházak két évvel ezelőtti összevonásakor sokan kételkedtek az ígéretekben. Jó példa arra, hogy azokat beváltják, hogy az Egészséges Vásárhely Program 7 éves tapasztalatai alapján nem csak kidolgozták a makói térségre érvényes egészség- és betegségmegelőző programot, de most megnyitják a bárki által elérhető irodát és – együttműködve az önkormányzatokkal és a háziorvosokkal – a Makó környéki kistelepülésekre is elviszik a szűréseket. A főigazgató hozzátette, míg a kórházban a gyógyító munka katonás rendet követel, addig a prevenciós rendelőben térítésmentes szolgáltatásokkal várják az egészségükért tenni akarókat. A főigazgató azt kívánta, legyen mindenki önmaga egészsége őre, s prevenciós iroda három munkatársának akadjon minél több munkája.

További képeink: