Makó

Közel ötvenen jelentek meg Lázár János makói fogadóráján


Lázár János Miniszterelnökséget vezető minisztert, a térség országgyűlési képviselőjét a makói járási hivatalban ma délelőtt 10 és délután 4 között tartott fogadóráján közel ötvenen keresték fel, különféle ügyeikkel, melyek csak kisebb része volt szociális jellegű. A fogadóórán megjelentek többsége Makó városa, illetve a vállalkozók működésével, a városi élet szervezésével, az M43-as autópálya építésével kapcsolatban jelent meg.

– Sokaknak nem segített úgy az önkormányzat, ahogy azt szerették volna, az M43-as autópályánál pedig nem épült meg az a csatornarendszer, mely szükséges lenne a gazdák számára. De megkerestek fogyatékkal élő gyerekekkel kapcsolatban arról érdeklődve, hogyan lehetne országossá kiterjeszteni a Nemzetközi Pető Intézet működését – összegezte tapasztalatait a térség országgyűlési képviselője.

Lázár János a jövőben rendszeresen tart majd hasonló fogadóórákat a városban és a környékbeli kistelepüléseken is.