Hírek

A Honvédba látogatott ma Lázár János, Farkas Évával és Sánta Sándorral


Lázár János, a vásárhelyi-makói választókörzet országgyűlési képviselője, Farkas Éva, a Fidesz makói polgármesterjelöltje és Sánta Sándor települési képviselőjelölt társaságában látogatott el a városrészbe, ahol a Bethlen utcán találkozott a választókkal. Sőt Simon Bálintékhoz be is csöngetett, hogy bepillantson a házaspár és a városrészben lakók életkörülményeibe.

– Egy településen ne csak a kirakat, hanem a hátsó udvar is legyen rendben! – jelentette ki Lázár János, utalva arra, hogy a helyi önkormányzatok feladata a leszakadó településrészek felzárkóztatása. Véleménye szerint a települési önkormányzatoknak fokozott figyelmet kell fordítaniuk az ilyen körzetekben működő óvodákra, iskolákra, a házi orvosi rendelők fejlesztésére, a helyi infrastruktúrára, a közösségi élet megszervezésére.

– Az Alföldön szinte minden településén találhatók olyan városrészek, ahol nagyon magas a halmozottan hátrányos helyzetű lakók aránya, 2014-2020 között azonban jelentős európai uniós források szolgálják majd a felzárkózást és az integrációt – mondta. Hozzátette: az itt lakók jelentős része szorul támogatásra, hiszen közülük sok a beteg, az idős és az egyedül élő, számosan nem képesek a munkavállalásra, nem tudnak részt venni a közmunkában, ezért mindig magas lesz a szociális segélyezésre szorulók száma.

Lázár János kiemelten fontos feladatnak nevezte, hogy az itt élő gyermekeket jövő szeptembertől beírassák az óvodákba  – hiszen az a következő tanévtől hároméves kortól kötelező lesz, s azt is fontosnak tartotta, hogy a diákok folyamatosan járjanak a iskolába. – A kormány álláspontja, hogy az óvodák és az iskolák segítségével valósítható meg a felzárkóztatás és az integráció. A Fidesz alulról nyitott középosztályban gondolkodik, abban az értelemben, hogy a középosztályba való feljutás tanulás és munka által lehetséges – tette hozzá.

Közölte: Magyarország 2015 végéig eleget tesz annak az uniós kötelezettségnek, hogy minden kétezer lakosnál nagyobb településen zárt szennyvízelvezető rendszer működjön. A kormány azonban úgy döntött, a kisebb településeken – elsősorban szociális okok miatt, illetve azért, mert nagyon sok háznál még a víz sincs bevezetve – nem teszi ezt kötelezővé.

Lázár János szerint foglalkozni kell azzal is, hogy a kész hálózatra miképpen kapcsolják rá az ingatlanokat, ugyanis sok családnak ennek költsége, illetve később a víz- és szennyvíz havi díja is problémát jelent. Az egyik megoldást a lakosság számára biztosított akár 3-5 éves türelmi idő jelenti, emellett az állami vagy önkormányzati tulajdonú szolgáltatóknak egységes árpolitikai kialakításával meg kell próbálniuk a víz- és csatornadíjakat csökkenteniük. Az önkormányzatok pedig olyan támogatási rendszert alakíthatnak ki, amely figyelembe veszi a háztartásban nevelt gyerekek vagy gondozott betegek számát – hangsúlyozta Lázár János.

– Az, hogy a Fidesz kormány és Lázár János idefigyel erre a városrészre, ez túlmutat Makón. Ezzel eljutottunk odáig, hogy közvetlen az emberek problémáival törődjünk, ami  nem kisebb feladat, mint a makói főtér szépítése és a nagyberuházások véghezvitele. Az elmúlt négy évben azt képviseltem az önkormányzatnál, hogy az ne hanyagolja el kötelező feladatait. A nagyberuházások mellett a város külső részeire, így Honvédra is figyelni kellett volna.- mondta Sánta Sándor képviselőjelölt.

 Farkas Éva polgármesterjelölt hozzátette: Bár minden városrésznek külön programot dolgozták ki, ám a nagyszámú romának helyt adó Honvéd fejlesztése bekerült a Fidesz városi programjába is. Ennek az oka, hogy itt a legmagasabb a  munkanélküliség és itt él a legtöbb hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű család. A fiatalokat a Fátyol Mihály tehetséggondozó programmal kívánják megsegíteni, mely program kifejezetten a roma diákok, fiatal felnőttek tehetséggondozásával foglalkozik. Ráadásul roma kultúrközpontot szeretnének kialakítani. Farkas Éva azonban legfontosabbnak azonban a munkahelyek teremtését tartotta.