Simonné Óföldeák társadalmi polgármestere lenne

Társadalmi polgármesterként dolgozna megválasztása esetén Simonné Sinkó Erika független jelölt (képünkön) – derült ki a ma esti óföldeáki utcafórumon, melyen Lázár János bejelentette, hogy kezdeményezésére a kormány 2,8 milliárd forintot különített el, hogy felújítsák a földeáki és maroslelei út rossz állapotban lévő részét. A Földeákot Óföldeákkal összekötő utat is rendbe teszik.

Két “Budapestet” rendelt Makón a miniszter – képgaléria

Lázár János nem csak szavakban támogatja a kis- és középvállalkozásokat – derült ki Kaposvári József makói cipész műhelyében tett mai látogatása során, hiszen rögtön két pár kézzel készült “Budapest” cipőt rendelt meg. A már több magyar popsztárnak is lábbelit készítő cipész azonnal méretet is vett a miniszter lábáról.

A Honvédba látogatott ma Lázár János, Farkas Évával és Sánta Sándorral

Kiemelt figyelmet kell fordítaniuk a helyi önkormányzatoknak a leszakadóban lévő településrészekre, ahol sok halmozottan hátrányos helyzetű lakó él – jelentette ki Lázár János, aki ma a makói Honvéd városrészbe látogatott. A térség országgyűlési képviselője szerint 3-5 éves haladékot kell adni az embereknek, hogy rákössenek a csatornára, s olcsóbbá kell tenni a szolgáltatást.