A hódmezővásárhelyi nyomozók gyanúja szerint legalább hat kerékpárt lopott egy helyi fiatal 2014 májusától kezdődően. A 17 éves vásárhelyi lakos négy biciklit Hódmezővásárhelyről, egyet-egyet Mindszentről és Szegvárról vitt el. A fiatalembert az sem zavarta, hogy a tulajdonosok a járműveiket lezárták, a zárakat lefeszítette vagy leverte.

A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói október 2-án a gyanúsított mellett két orgazdát is előállítottak. A 34 éves Zs. Éva és a 41 éves H. Mihályné tudta, hogy bűncselekményből származó kerékpárokat vásárolt meg.

A rendőrök a házkutatások során három kerékpárt és egy vázat lefoglaltak és napokon belül kiadják azokat a sértetteknek.

A 17 éves fiatalember és társai ellen folytatott büntetőeljárást a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság várhatóan gyorsított eljárásban, bíróság elé állítással fejezi be.

MH-CSMRFK

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on google
Google+
Share on linkedin
LinkedIn
Share on pinterest
Pinterest