Makó

Lázár János: Farkas Éva programja Makó jövője – képgaléria


– Nem vitatjuk, hogy az elmúlt húsz év alatt sokat fejlődött a város, de ez minden makói közös munkájának köszönhető. A jelenlegi városvezetés a felelős azonban azért, hogy a megyében itt a legnagyobb a munkanélküliség, ugyanakkor a legkevesebb a szakképzett munkaerő. Ezen a helyzeten változtatni kell. Áttanulmányozva a három polgármesterjelölt programját, azt látom, hogy azok közül egyedül csak Farkas Éva programja mutat a jövőbe, így a kormány csak annak megvalósítását támogatja. Október 12-én a makóiak választhatnak, hogy folytatódjék városuk jelenlegi hanyatlása, vagy friss erők kerüljenek a városházára – jelentette ki Lázár János, a főtéri fórumon. Hozzátette, nem hiszi, hogy szükség van a kormányra, ha a város az eddigi utat kívánja folytatni. – Buzás Péter polgármester és Marosvári Attila alpolgármester a felelős az elmúlt húsz év eredménytelenségiért – mondta a közel száz érdeklődőnek.

Lázár János – aki Farkas Éva, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje bemutatkozóját és rövid programismertetője után szól a téren összegyűlt közel száz érdeklődőhöz – közölte nem csak ő, valamint minisztertársai: Varga Mihály és Balog Zoltán támogatják Farkas Évát, de jövő kedden Orbán Viktor is Makóra érkezik, hogy közvetlenül is ajánlja a Fidesz jelöltjét és felajánlja a kormány támogatását a városnak.

– A kormány nyújtotta a kezét, a jelenlegi városvezetésnek is tavasszal, hogy átvállalja a fürdő, a makói adófizetők vállát terhelő több mint 100 milliós ráfizetését is, de hiába írtam levelet is ez ügyben, a makói városháza nem válaszolt erre. Pedig az így felszabaduló összeget a város a fiatalok lakásvásárlási támogatására, illetve a helyi vállalkozók támogatására használhatná fel. A Széchenyi téri fórumon Czirbus Gábor képviselőjelölt ismertette a programját, mely főbb elemei: a belvárosi játszóterek és a Nagyér sétány felújítása, a főtéri üres üzletek bérleti adása a makói vállalkozók előnyben részesítésével, a Bartók iskola felújítása, a Hunyadi és a Szegfű utcai parkolási gondol felújítása, a Szent István téri sportpálya felújítása, valamint a városi sportegyesületek kiemelt támogatása.

– Makón a makóiak a legfontosabbak! – ez a mondat már az egy órával később a Juhász Gyula téren Weszelyné Végsheő Henriett képviselőjelölt fórumán hangzott el, ahol egy kérdésre Farkas Éva polgármesterjelölt közölte, hogy ha október 12-én bizalmat kap a választóktól, akkor felülvizsgálják a 2006 és 2014 között kötött önkormányzati szerződéseket.

Lázár János itt azt kérte mindenkitől, hogy menjen el szavazni, s azzal ajánlotta a Fidesz települési képviselőjét, hogy olyan ember, olyan “belevaló csaj” aki nem csak szót ért és szóba áll az egyszerű emberekkel is, hanem képes kijárni az ügyükben a megoldást. – A jelenlegi városvezetés azonban csak azt tudja csinálni, amit eddig tett, márpedig új friss emberek kellenek a képviselő-testületbe és a város élére, hogy az embereket segítő politikát tudjanak folytatni – mondta a térség országgyűlési képviselője.

Képeink a két fórumról: