Népszerűnek bizonyult a délelőtti makói szűrőnap – képgalériával

Százak vettek részt a Makói Kistérség Egészségfejlesztési Program első,  a József Attila Gimnázium aulájába rendezett programján, hogy szűrővizsgálatokkal teszteljék le egészségük állapotát. Már korán reggel is többen érkeztek, de az igazi roham tíz óra körül volt. Ekkor akár fél órát is várni kellett egy-egy teremnél.  A szokásos szűréseken kívül volt anyajegy vizsgálat és csontsűrűség mérés is. A résztvevők között értékes kerékpárokat sorsoltak ki. A programot az összes kistérségi településre elviszik.

Makón a Legyen más a szenvedélyed! – képgalériával

A Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Bartók székhelye adott helyszínt a „Legyen más a szenvedélyed” elnevezésű európai uniós finanszírozású kiemelt projektnek. Az országos rendezvénysorozat elsődleges célja a fiatalok segítése abban, hogy a droghasználat helyett másban találjanak célt és örömöt.

Január 1-jén léphet hatályba a fair bankokról szóló törvény

A kormány tervei szerint 2015. január 1-jén hatályba léphet a fair bankokról, azaz a fogyasztói hitelek szabályozásáról szóló törvény – közölte Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádió 180 perc című mai műsorában. A kormányfő azt is nyomatékosította az interjúban, hogy az orosz-ukrán konfliktus miatt nem kerülhet veszélybe a magyarok energiaellátása. MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Függetlenítené a politikától a diákönkormányzatot a Jobbik

A következő városvezetés előtt az az óriási feladat áll, hogy az elmúlt 20 év elhibázott politikája miatt teljesen elidősödött városba visszavonzza a fiatalokat, illetve a most felnövekvő generációkat itt tartsa. A Jobbik újraszervezné, megerősítené és a politikától függetlenné tenné a diákönkormányzatot – jelentette ki Zeitler Ádám, a Jobbik képviselőjelöltje a napokban tartott sajtótájékoztatóján. (Képünk illusztráció.)

Színésznő nyit játszóházat a Korzó Kaszinóban – képgalériával

Sajtkukac néven nyit valamikor november 10-e után játszóházat Veréb-Tóth Krisztina, makói származású színésznő (képünkön), akit a nézők a Kisváros sorozatból és a Barátok közt korábbi részeiből is ismerhet. A ma Buzás Péterrel aláírt 5 évre szóló szerződés szerint az első évben négyzetméterenként 200 forint bérleti díjat fizet, a város 6 milliót költ az épületrészre, mielőtt azt bérbe adja.

Lecsukták a 17 éves lánnyal erőszakoskodó román férfit

A Szegedi Járásbíróság nem jogerősen elrendelte annak a férfinak az előzetes letartóztatását, akit szexuális erőszak bűntette kísérletének és kifosztás bűntettének megalapozott gyanúja miatt hétfőn vett őrizetbe a rendőrség. A bíróság döntése alapján a gyanúsított előzetes letartóztatása október 24-ig tart.

A Fidesz programja a makóiak akarata

Az október 12-i helyhatósági választáson nem lehet kétséges, hogy melyik jelölt programja  viszi előre a várost. A Fidesz közös programja az Önök akarata! – jelentette ki Farkas Éva Erzsébet a Fidesz makói polgármesterjelölte, aki ma délután dr. Hadik György orvos-közgazdásszal a volt Bajza utcai  iskolánál, majd dr. Sánta Sándor háziorvossal (a képen) a Návay téren tartott közös fórumot.

Szűrőnappal indul a makói kistérségi egészségfejlesztési program

Szombaton reggel egészségszűrési tanácsadással, véradással és különféle szűrőprogramokkal kezdődik a József Attila Gimnáziumban a Makói Kistérség Egészségfejlesztési programja. A makói kórház Egészségfejlesztési Irodája is hamarosan elkészült – derült ki ma kora délután Kallai Árpád főigazgató, Nagy Jenő főigazgató-helyettes és Gyurisné Pethő Zsuzsanna, az EVP programiroda vezetője sajtótájékoztatóján.

Makói testületi ülés: 80 millióra olvadhat a Hagymatikum támogatási igénye

Az erre az esztendőre tervezett 140 milliós támogatás helyett várhatóan csak 80 milliót fog lehívni a Hagymatikum – derült ki a mai makói testületi ülésen, melyen a Csipkesori üzlethelyiségek bérbeadása kapcsán Buzás Péter kiosztotta Bakos Tamást, a Fidesz helyi alelnökét, aki kampányfogásnak tartja azok mostani bérbeadását.

Lázár János: tettre kész polgármestereket kerestünk a makói kistérségben!

Csak az eddigi településvezetői teljesítményüktől függött, hogy a Fidesz-KDNP a makói kistérség településein a jelenlegei polgármestereket támogatta vagy új jelölteket indított a helyhatósági választásokon – mondta hírportálunknak Lázár János. A Miniszterelnökséget vezető miniszter, a makói-vásárhelyi térség országgyűlési képviselője, még július 1-jén jelentette be, hogy kik a párt polgármesterjelöltjei és kiket támogat a párt a Makó környéki településeken.

A családok állnak a makói városfejlesztés központjában

Tovább folytatódnak a Makón tavaly elkezdődött fejlesztések, a családokkal a központban. Ha Fekete Tibor bekerül az új testületbe, akkor ő fogja képviselni a fiatalokat – hangzott el a 6. számú választókörzet képviselőjelöltje és Buzás Péter polgármester(jelölt) (MSZP-DK-Polgári Szövetség Makóért) ma délutáni sajtótájékoztatóján.