Hírek

Felgyorsult a makói kampány: Buzás Pétert máris leszavazták


Buzás Péter polgármester a szerdai testületi ülésen az egyebek napirend során mondta el, hogy nem lesz közvetlen vita a polgármesterjelöltek között a városi tévében. Közölte, ő személyesen jelent meg az ezzel kapcsolatos egyeztetésen, a két ellenjelöltet azonban csak a megbízottjai képviselték, akik 2:1 arányban leszavazták, hogy a polgármesterjelöltek közvetlenül egymással vitázzanak, ahogy az a 2010-es választások előtt történt. A vita így egy moderátor által vezetett beszélgetéssé módosul.
– Pedig szerettem volna megkérdezni attól a polgármesterjelölttől, aki – 98 millió forint bevételkiesést jelentő -, 30 százalékos helyi adócsökkenést ígért megválasztása esetére, vajon honnan csoportosítaná át a városi költségvetésből ezt a pénzt – utalt Makó jelenlegi polgármestere a Jobbik egyik sarkalatos programpontjára. – A másik polgármesterjelölt a programjában pedig 500 milliós kiadást ígért, miközben a város költségvetése 2 milliárd forint. Tőle azt akartam megkérdezni, hogy honnan lesz a kiadásokra fedezet? – tette fel a kérdéseit a testületi ülést élőben közvetítő városi tévé nyilvánossága előtt.

– A tévé meghívása az egyeztetésre nem a polgármesterjelölteknek, hanem azok képviselőinek szólt – reagál erre Farkas Éva Erzsébet, a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje. – Azt szerettük volna, ha mind a három polgármesterjelölt egy műsorban fejti ki a városfejlesztési programmal, s annak megvalósítási lehetőségével kapcsolatos álláspontját. A mi programunkban szereplő fejlesztések összege egyébként összesen 5,2 milliárd forint önerőt jelent, ehhez jön majd körülbelül szintén ugyanekkora az uniós forráslehetőség. Az önerőt pedig a kormánnyal előzetesen leegyeztettük – mondta Farkas Éva Erzsébet.

– Nem volt kitétel az egyeztetésen való személyes megjelenés – erősítette meg Farkas Éva Erzsébet információját dr. Kiss Attila. A Jobbik polgármesterjelöltje hozzátette: a közvetlen vitát azért nem tartotta megfelelőnek, mert a várost 20 éve vezető Buzás Péter olyan, Makó költségvetését és működését befolyásoló belső információkat is tud, melyeket sem ő, se jelölttársa nem ismerhetnek. Arra a kérdésre pedig, hogy miből teremtenék elő a Jobbik győzelme esetén a beígért 30 százalékos  helyiadó csökkentést jelentő mintegy 100 millió forintot, azt mondta: például megszüntetnék a polgármester jelenlegi 30 milliós keretét, illetve átcsoportosítanák a képviselők tiszteletdíját és képviselői alapját.