Makó

Lecsukták a 17 éves lánnyal erőszakoskodó román férfit


A Szegedi járási Ügyészség azért kezdeményezte A. M.-M. gyanúsított előzetes letartóztatását, mert megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy szeptember hó 21-én 21 óra 30 perc körüli időben Újszentiván területén először kerékpárral, majd gyalogosan követte a sértettet, akit a vasúti átjárónál utolért, és bal karját megragadva a vasúti töltés melletti árokba lökte. A lerántás következtében a sértett a hátára esett, majd a gyanúsított lefogta őt, és megkísérelt vele közösülni, melyet a sértett aktív ellenállása meghiúsított. A sértett – a kifejtett védekezés hatására – a gyanúsított fogásából ki tudott szabadulni, és Szeged felé elszaladt.

A gyanúsított a szexuális erőszak érdekében, általa alkalmazott erőszak hatása alatt álló sértettől, a dulakodás során jogtalanul eltulajdonította a sértett 50 ezer forint értékű mobiltelefonját.

Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy a magyarországi lakóhellyel, családi kapcsolatokkal nem rendelkező román állampolgárságú A. M.-M. gyanúsított kiemelkedő tárgyi súlyú bűncselekményeket látszik megvalósítani, így megalapozottan feltehető, hogy szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne vagy elrejtőzne. Tekintettel arra, hogy a gyanúsítottat Romániában hasonló jellegű cselekmény miatt korábban jogerősen elítélték, alappal lehet következtetni arra is, hogy újabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményt követne el. Mindezek alapján a bíróság úgy ítélte meg, hogy A. M.-M. gyanúsított előzetes letartóztatása mindenképpen indokolt.

A bíróság végzését az ügyész tudomásul vette, míg a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, így a végzés nem jogerős.