Makó

A miniszterelnök is támogatja a Fidesz makói programját


Farkas Éva Erzsébet előbb a Ráday lakótelepen, majd a Lonovics sugárút és a Hold utca sarkán ismertette polgármesteri programja főbb elemeit. Mindkét helyszínen kiemelte, hogy a makói program a visszaérkezett több mint 1800 visszaérkezett konzultációs levél, a helyi vállalkozókkal és civil szervezetek vezetőivel, illetve a makói polgárokkal személyesen folytatott beszélgetések alatt felmerült igények alapján született. A legfontosabbnak a munkahelyteremtést tekinti, 7 év alatt ezret hozna létre.
– Ezek nem légből kapott ígéretek, hiszen támogatja a megvalósításukat a kormány, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter, a makói-vásárhelyi térség országgyűlési képviselője. A múlt szerdán pedig Orbán Viktor miniszterelnökkel személyesen is egyeztettünk ez ügyben – hívta fel a figyelmet a héten a makóiak postaládájába került választási programra a Fidesz-KDNP polgármesterjelöltje.

A Ráday lakótelep játszóterénél rendezett fórumon és dr. Nagy Jenő a körzet képviselőjelöltje ismertette választókörzete programja fontosabb elemeit, többek közt, hogy megválasztása esetén kezdeményezni fogja a Nagyér sétány burkolatának és padjainak felújítását, gyalogátkelőt létesítését a Rákóczi utca és a Nagyér sétány találkozásánál. De kezdeményezi a fokozott rendőri és polgárőri jelenlétet a Ráday lakótelepen, az ott élők éjszakai nyugalma megőrzése érdekében. A képviselőjelölt kiemelten támogatja a 43-as állami fenntartású főút városi szakasza felújítását, s nem csak bővítené a gerizdesi játszóteret, de kispályás focipályát is fontosnak tartana ide építeni. Elengedhetetlen feladatnak tekinti a választókerületben a hiányzó csapadékvíz elvezető csatornák megépítését, s a meglévők karbantartását, illetve Gerizdesben járdák építését, illetve egy közösségi ház kialakítását ugyanebben a városrészben. De gondolt az Erdei Ferenc téri sportpálya öltözőinek, názőterének felújítására, s a meglévő tekepálya helyén egy fedett tornacsarnok és edzőterem létrehozása is programja része.

Farkas Éva Erzsébet és dr. Nagy Jenő, a Ráday lakótelepi fórumon.

Az ezt követő, a Lonovics sugárút és a Hold utca kereszteződésében tartott, fórumon a mai is képviselőként dolgozó Toldi János képviselőjelölt arra kérte az érdeklődőket, hogy minél többen vegyenek részt az október 12-i választáson, s rá, illetve Farkas Éva Erzsébetre szavazzanak, annak érdekében, hogy véget érjen a város Buzás-féle pangási korszaka, a tegnap Makóját egy új, dinamikusan fejlődő település váltsa fel.

Toldi János és Farkas Éva Erzsébet az érdeklődők gyűrűjében a Lonovics sugárúti fórumon.

A képviselőjelölt programjában többek közt szerepel, hogy Lesit integrálják a városhoz, kiépítve a közműveket és a közvilágítást, fontos feladatnak tartja, a Bajcsy-Zsilinszky lakótelep játszóterének felújítását és biztonsági kamerák felszerelését, a csapadékvíz elvezetők felújítását és továbbiak építését, a megkezdett járdaprogram folytatását, az ingatlanok hőszigetelét. De fontos célkitűzése a Kálvin utcai rendelő teljes felújítása, halaszthatatlannak tartja a Fűrész utcai úthálózat és parkolás kiépítését, gyalogátkelők létesítését a legfontosabb helyeken, illetve ígéri, megoldást keres a választókörzet intézményei környékén a parkolási gondok megoldására.