Makó

Tíz defibrillátort vett a Makói Kistérség Társulás


Makón jelenleg két, a hirtelen szívleálláskor életmentő készülék található, az egyik a Kálvin Téri Református Általános Iskolában, a másik a sportcsarnokban. Most öt újabbat állítanak munkába a Hagymatikumban, a Hagymaházban, a buszpályaudvaron, a piacon és a Vasas pályán. És egy-egy ilyen készülék kerül Apátfalva, Csanádpalota, Földeák, Kiszombor és Pitvaros forgalmasabb pontjaira – derült ki a kistérségi társulás ma reggeli ülésén.

Az összesen 4,7 millió forintba került készülékeket dr. Zentay Attila orvos igazgató, az OMSZ regionális szervezetének vezetője adta át az érintett települések polgármestereinek. Elmondta, hogy az Országos Mentőszolgálat segítségével kedvezményesen vásárolt félautomata defibrillátorok, maguk diagnosztizálják a rájuk kötött betegeket, ám a forgalmazó jóvoltából ezután a mentőszolgálat irányításával kiképzendő újraélesztőnek kell majd egy gombnyomással azt működésbe hoznia, hogy az újjáélesztést elvégezze. A defibrillátor azt a négy-öt percet hidalja át, mely a hirtelen szívleállás és a mentők kiérkezése közt telik el, s ami az újraélesztés nélkül a beteg halálához vezethet.