Hírek

Szekeres Ferenc iskolakonyhát és bankautomatát is szeretne Apátfalvára


– Miért indul a polgármesteri székért folyó küzdelemben és miért Apátfalván, hiszen Makón él? – kérdeztem Szekeres Ferenctől.

– 2006 óta vezetem az apátfalvi postát. Az itt végzett munkám során kölcsönös tiszteletet és bizalmat alakítottam ki a lakossággal. Meghallgattam az emberek gondjait, észrevételeit, kérdeztem őket az elképzeléseikről, igényeikről és így átfogó képet kaptam Apátfalváról. A legfontosabb igények új munkahelyek teremtése, segíteni az itt élők boldogulását, a családok gyarapodását, a vállalkozások fejlődését. A visszajelzések alapján kiderült, hogy a helybéliek alkalmasnak tartanak ezeknek a feladatoknak a végrehajtására. A polgármesterség számomra szolgálatot jelent, amelyet alázattal, megalkuvás nélkül szeretnék végezni az itt élőkért, Apátfalváért. Most nem Apátfalván élek, viszont az sem kizárt, hogy ha találnék megfelelő ingatlant, akkor kiköltöznék a családommal. Így sem jelent problémát, hogy Makón lakom, mindössze 10 km a távolság, többet találkoznak így is velem az emberek mint az itt élő polgármesterrel.

 

– Milyen tapasztalatokat szerzett eddig a helyi politizálásban?

– 2010 óta az apátfalvi Fidesz tagja vagyok, aktívan részt vettem a helyi szervezet munkájában. A helyi politizálásra jellemző, hogy bár Varga Péter polgármester állítása szerint a munkája nem a politizálásról szól, mégis az önkormányzat érdekeltségeibe tartozó intézmények, illetve az általános iskola vezetői MSZP szimpatizánsok, közülük többen képviselőjelöltként indulnak Varga Péter oldalán a helyhatósági választáson.

 

– Melyeket látja az Apátfalván megoldandó legfontosabb feladatoknak a következő ötéves ciklusban?

– Célom, új munkahelyek teremtése. Az önkormányzat hatáskörén belül szeretném átalakítani a közmunkát, hatékonyabbá, értelmesebbé tenni a dolgos hétköznapokat. Szeretnénk a kiskert programot beindítani és létrehozzuk az iskolakonyhát. A helyben termesztett mezőgazdasági termékeket ezen a konyhán dolgoznánk fel, majd ebből tennék ebédet az asztalra a fiataloknak és időseknek egyaránt. Fontosnak tartom a sportpálya felújítását és egy sportcsarnok megépítését is. A közbiztonság erősítése érdekében térfigyelő kamerarendszert kell kiépíteni. Lakossági igényfelmérés alapján egy bankautomata üzembe helyezését is mihamarabb meg kell valósítani. Teljes munkaidőben gyermekorvost kell alkalmazni, ennek hiánya ma nagy problémát okoz. A kulturális fejlesztést is hangsúlyoznám, fontos feladatnak tekintjük régiségtár illetve ifjúsági klub létrehozását, működtetését és a kisebbségi közösségi ház felújítását.

 

– Mi lenne ezek közül a legsürgősebb?

– Legsürgősebb a munkahelyteremtés és a közmunka átalakítása, hatékonnyá tétele volna. Az országgyűlési képviselőnk, Lázár János segítségével befektetőket fogunk hozni Apátfalvára – munkahelyteremtés céljából.

 

– Hogyan látja a jelenlegi polgármester tevékenységét?

– Az elmúlt két évben nem Apátfalva volt számára az első, mivel saját maga és Gyurcsány Ferenc kampányával foglalkozott, hogy mielőbb a parlamentbe kerülhessen, politizálhasson. Most pedig a megyei képviselőség számára a legfontosabb. Az önkormányzat tulajdonát képező (sziget) földterületek eladását is felül kell vizsgálni, mivel úgy hallottam nagyon alacsony áron adta el ezeket az önkormányzat – mondta Szekeres Ferenc, a Fidesz-KDNP apátfalvi polgármesterjelöltje.