Makó

Világbajnokságra indul a makói Kovács Norbi – videóval


8 esztendeig balettozott, majd egy éles váltással kick-boxolni kezdett a ma 17 éves makói Kovács Norbert. A SZIGNUM diákja az idén több versenyt is megnyert, így a magyar válogatott tagjaként szombaton  indul az olaszországi Riminiben kezdődő egyhetes világbajnokságra – derült ki Márton Imre, a Makó Budo Klub igazgatója, Makó János edző illetve a a magyar bajnok Nobert mai sajtótájékoztatóján.

– Az idén fennállásának negyedszázadát számos versennyel ünneplő klub két világbajnokot is nevelt, most egy újabb tagunknak lehet esélye erre – mondta Márton Imre, aki felsorolta az idei eddigi és ezutáni jubileumi rendezvényeiket.
Nobert útjához a Makó Budo Klub 75 ezer forinttal, az önkormányzat 50 ezer forinttal, a Hagymatikum 20 ezer forinttal járult hozzá, a többit pedig a családja biztosítja, de továbbra is várják a felajánlásokat.