Makó

Bizonytalan, mikor készül el a 25 milliós Makovecz emlékhely


Korom András – Makó

A makói önkormányzat ugyan időben kiírta a tervezett Makovecz emlékhellyel kapcsolatos pályázatát, ám egyelőre bizonytalan, hogy november 20-án, a város néhai főépítésze születésnapján fel tudják-e majd azt avatni.
Mint az a legutóbbi testületi ülésen kiderült, az emlékhely első nyilvános pályázata, eredmény nélkül zárult, ugyanis a zsűri a beérkezett pályamunkák közt nem talált olyan alkotást, melynek javasolta volna a megvalósítását.

A második körben már meghívásos pályázatot írtak ki, s az erre beérkezett alkotásokat hamarosan zsűrizik majd. A nyertes tervet kis is állítják, az emlékhely leendő helyszínén, azaz a Hagymatikum közelében, hogy arról mindenki elmondhassa a véleményét.
A műalkotásról annyit lehet egyelőre biztosan tudni, hogy a 2 méter 80 centi magas szobrot egy tömbnyi magyar mészkőből szeretnék kifaragtatni.

A Makovecz emlékhely országos képzőművészeti pályázatot még tavaly júliusban írta ki a Makó Fejlődéséért Közalapítvány hivatásos képzőművészek számára. Akkor azt tervezték, hogy az emlékhelyet az idén augusztus 20-i ünnepségsorozat részeként avatják a Makovecz téren.
Az alapítvány “olyan kompozíciót látna szívesen, amely autentikus módon jeleníti meg Makovecz Imre szakmai és emberi nagyságát. Különös tekintettel építőművészetét meghatározó szellemi iránytűire, jelesül azokra a jelképekre, szimbólumokra („kettős spirál”, „életfa”) fókuszálva, amelyek átszövik az egész életművét. Alkotói oeuvre-jének meghatározója a magyar lélek szellemisége, mint ősforrás, és az ebből táplálkozó, a magyar népi építészet és az egyetemes építészet közötti kapcsolat egységének megteremtése. A folytonos útkeresés, föld és ég között.”
Az alapítvány egyébként 3 díjat hirdetett meg, a pályázat első helyezettje bruttó 1,5 millió forintot, illetve a műalkotás elkészítésének jogát kapja, a 2. helyezett 1 milliót, míg a 3. helyezett félmilliót.

A pályázatban végső döntést a Buzás Péter polgármester, az emlékbizottság elnöke, Palotai Péter, a Makó Fejlődéséért Közalapítvány elnöke, Szabó Marianne Munkácsy-díjas iparművész, textilművész, Makovecz Imre özvegye, Makovecz Benjamin a Makona Iroda ügyvezető igazgatója, Makovecz Imre fia, Kiss-Rigó László – szeged-csanádi megyés püspök, a műalkotás támogatója, Pollok László, a BONEX Építőipari Kft. ügyvezetője, a műalkotás támogatója, Prokai Gábor művészettörténész, Csernyus Lőrinc Ybl- díjas építész, Tóth Attila művészeti író, Fritz Mihály szobrászművész, Török Péter Ybl- díjas tájépítész, a Makovecz tér tervezője, Karsai Ildikó grafikusművész és Tóth Ferenc nyugalmazott múzeumigazgatóból álló emlékbizottság egyszerű szótöbbséggel hozza meg.